ELŐSZÓ

Az utóbbi években az érdeklődés központjába kerültek a környezetvédelem kérdéseire választ kereső tudományágak és szakmák, amivel értelemszerűleg összefügg a műemlékvédelem iránti fokozott figyelem is.
A műemlékek alapvetően és hosszú távon meghatározzák közvetlen környezetünk alakulását. Talán szükségtelen hangsúlyozni, hogy környezetünk formálásában meghatározó és elsőrendű szerep jut az építészeti emlékeknek. Ez teljes mértékben érvényes Komárom város legjelentősebb kulturális emlékével, a nagy kiterjedésű erődrendszerrel kapcsolatban is, amely fokozatosan a város szerves részévé vált, és városfejlesztési szempontból meghatározó tényezőként hat.

A nemzeti műemlékké nyilvánított és a szlovákiai erődépítészetben jelentős értéket képviselő műemlék egésze aránylag jó állapotban maradt ránk, de a bástyák és az előretolt hídfők eddigi felhasználási gyakorlatát csak helyteleníteni lehet. Ez nemcsak lehetetlenné teszi az erődrendszer, mint egységes műemlék bemutatását és hatalmas belső tereinek a társadalom számára hasznos célokra való felhasználását, de a szakszerűtlen beavatkozások csak rontanak az építmény állagán.
Műemlékvédelmi szempontból kedvező körülmény, hogy a fennmaradt részletek alapján az elpusztult építmények eszmeileg és gyakorlatilag is rekonstruálhatók. Az erődrendszer építési menetének feltárásához nagy segítséget nyújtanak az akkori komáromi műszaki igazgatóság ( K. K. Genie Direktion in Comorn) bécsi és budapesti katonai levéltárakban fellelhető tervrajzai. Ezt az igazgatóságot a XIX. sz. végén alapították. Legfelsőbb felettes szerve a Bécsi Műszaki Vezérigazgatóság volt (General Directorium des Genie und fortifications Wesens, resp. Directorium Generalis Rei Militaris Architectonicae). A XIX. sz. erődépítészetének feldolgozottsága ma még viszonylag hiányos. Ez okból is szükséges a történelmi dokumentumok tanulmányozásán és a helyszíni kutatások eredményein alapuló építészettörténeti elemzések kidolgozása és publikálása.

Tisztelt olvasó, ezt az albumot az erődrendszer kutatásával, a felújítási munkálatok közvetlen irányításával, valamint a szakmai és nyilvánosság előtti bemutatással szerzett húszéves tapasztalatok alapján állítottam össze. Meggyőződésem, hogy nemcsak az erődrendszer csodálóinak, hanem a kutatásokat folytató szakemberek száma is növekedni fog. Remélem, segítségükkel az erődrendszer falai mögött máig rejtőzködő titkok fokozatosan feltárulnak előttünk.

Copyright ® 1998-2007 Mesto KOMÁRNO | WEB Design gART