|
A XIX.
században a védelmi erődök a tüzérségi
fegyverek fejlődése folytán ismét
korszerűtlenné váltak. 1859-ben a belső
furatú, hatékonyabb ágyúk feltalálásával a
védelem súlypontja a központi erődökről
"kifelé", az előretolt erődítésekre
helyeződött. Ekkor találták fel a závárzatot
is, amely lehetővé tette a hátulról történő
fegyvertöltést. A hatékonyabb robbanóanyagok
(pyroxylin, nitroglicerin, melinit és
trotil) feltalálása és használata szintén
módosította a hadászati módszereket. A kézi
lőfegyverek fejlődése is nagy változást
hozott a hadviselésben. A XIX. század
elejének furat nélküli és gyutacsszárral
felszerelt puskái után – melyeket "fekete
lőporral" töltöttek meg, és lőtávolságuk
100–200 méter volt – a század végén már
füstöt nem hagyó lőporral töltött
ismétlőfegyverek voltak használatban, melyek
hatékonysága elérte a 2000 métert is.25
A felsorolt haditechnikai vívmányok alapján
megállapítható, hogy a komáromi erődrendszer
volt a korabeli hadviselés utolsó erőssége,
de felépítése után néhány évvel ez az
erődrendszer is elavulttá vált.
A védelem súlypontjának eltolódásával
a XIX. században létrejött egy új erődtípus,
pontosabban védelmi erődrendszer, amely két
fő elemre osztható, mégpedig a központi
erődre (citadella – Komárom esetében Új- és
Öregvár), valamint előretolt erődökre,
illetve erődláncokra.26
1809-ben került sor a hatalmas
védőgyűrű kiépítésére, mely hat, sánccal
összekötött várdából állt. Ezt az erődláncot
földből rakták, jóval a XVII. században
épített városfalon27
túl, a Kis-Duna és az Apály-sziget között.
Az erődítési munkálatokat az ország nádora
(József nádor) irányította, róla nevezték el
az erődrendszernek ezt a részét
Nádor-vonalnak (Palatinal Verschanzungen,
Palatinal-Linie, Linea Palatinale).28
Ebben az
időben nagyszabású tervek készültek, de az
eredetileg kétszázezer katona befogadására
alkalmas erőd-monstrum tervei a megvalósítás
során sokat változtak. Az első tervezet
1810-ből származik. Ez nem valósulhatott
meg, mert rendkívül nagy pénzáldozatot
követelt volna. Le kell azonban szögeznünk,
hogy ez az elgondolás a jövő szempontjából
jelentős szerepet játszott, mivel a
tervezőket újabb tervek kidolgozására
ösztönözte, és meghatározó szerepe volt a
komáromi erődrendszer végleges
kialakításában is. A későbbi tervek már
szerényebbek voltak és megközelítik az
erődrendszer mai alakját.
A következő építkezésnél a hat
Nádor-vonali várdából négy ideiglenesen az
előtérben maradt, valószínűleg abból az
elgondolásból, hogy az új Nádor-vonal
építése idején, illetve katonai támadás
esetén biztosított legyen a város védelme.
Az előkészítő munkálatok után
megkezdődött a hatalmas erődvonal kőből és
téglából való végleges kiépítése. Az öt
bástya (werk) és az ezeket összekötő erődfal
1839 és 1847 között épült fel. Az 1844-es
évszám az I. bástya mellett lévő
Pozsonyi-kapu keleti homlokzatán tehát nem
az építkezés kezdetének időpontja, hanem az
említett kapu építésének éve. A központi
erődtől 2–2,5 kilométernyire felépített
védvonal feladata a Duna és a Vág közötti
térség védelme volt. Az öt bástyát erődfalak
és egyéb védművek kötik össze, így az
épületegyüttes zárt vonalat alkot. A bástyák
alaprajza ötszög alakú.
Nem kétséges, hogy a Nádor-vonal a
korabeli erődépítészet tökéletes példája,
hiszen építése során minden korabeli
ismeretet felhasználtak. A Nádor-vonal
egyben átmenetet is képez a bástyarendszerű
és az új, korszerűbb védelmi forma között. A
vonal öt bástyája alapjában véve egyforma,
csupán elenyésző mértékben (csúcsszögekben,
sarkok kialakításában és a retranchement
szárnyainak törésszögeiben) különbözik
egymástól. Az említett eltérések nem a
terepviszonyokból, hanem a bástyák
"egymáshoz való viszonyából" (szomszédos
bástyák védelme stb.) adódnak. A tervezők
még Daniel Speckle alapelvét
érvényesítették, mely szerint a bástyák
oldalfalainak merőlegesnek kell lenniük a
szomszédos bástya védvonalára.
Ezt az alapelvet az első három
bástyánál teljes mértékben, a negyedik és
ötödik bástya esetében csak részben
érvényesítették. A védvonal párhuzamos a
szomszédos bástyákat összekötő vizesárokkal,
azon a szárnyon pedig, amely a szomszédos
bástyából a köztibástyához vezet, megegyezik
a kontreszkarp (ellenlejtő) vonalával. A két
bástyát összekötő erődfalakat ugyanis
középen kissé megtörték, két szárnyra osztva
így a falat, s e törésnél kisebb, ún.
"köztibástyát" építettek fel, amelyen
ágyúállást alakítottak ki. A erődfalon még
két-két ütegállást helyeztek el a fal jobb
és bal szárnyán, a harmadikat pedig
középütt, a köztibástya tengelyén állították
fel. Az említett ütegállások kiemelkedtek az
erődfalból, így a köztibástyáról a védők két
szintről nyithattak tüzet az ellenségre. Az
erődfal ütegállások közti szakasza
alacsonyabb, s itt keskenyebb járda (banket)
vezet. Az erődfal sánctestében a szomszédos
bástyákat összekötő széles folyosó (galéria)
vezetett. A folyosó 23-23 "teremre"
tagolódott, a termek mindegyikéből négy
lőrés nézett az árok felé. A két
folyosószárnyhoz még három-három, négy
lőréssel ellátott kazamata kapcsolódott. A
folyosó teljes kihasználása esetén a két
szomszédos bástya közti térségben az eszkarp
lőréseiből 200-210 puska nézett a
vizesárokra. Az eszkarp két bástya közti
hossza kb. 2 x 185 méter volt.
Az I. számú bástya kivételével a
Nádor-vonal bástyái szimmetrikusak, és
tengelyük azonos a kapitális vonalával. Az
I. bástya aszimmetrikus alakját azzal
magyarázhatjuk, hogy fekvéséből adódóan
nemcsak a Duna-part, hanem a fő városkapu
(Pozsonyi-kapu) védelmét is biztosítania
kellett. A II. és IV. számú bástya alaprajza
és mérete azonos. A III. számú bástya volt a
Nádor-vonal központi bástyája. Sáncai és
falai tompább szöget zártak be, mint a
szomszédos bástyáké. Az I., II. és a III.
bástya földsáncainak bal szárnyában
kétszintes lőszerraktárakat alakítottak ki.
A Nádor-vonal építésének koncepciójában
igyekeztek a XVI–XVII. században
kifejlesztett védelmi elemeket (homlokzati
nehéztüzérségi védelem, megerősített oldalsó
részek) összeolvasztani egy egységes védelmi
rendszerben. A II. számú bástya tompaszöget
bezáró falai egy üres belterületet öveznek.
Fő részét a retranchement és egy félkör
alakú, hét tüzérségi kazamatával ellátott
épület alkotja. A bástyák falazott részének
építészeti súlypontja egy a bástyatorokban
felépített hosszú építmény volt, amelyet
funkciója alapján retranchementnek
nevezhetünk. Ezt az elnevezést a híres
francia hadmérnök, Vauban által a XVII.
század második felében tervezett (és a
XVIII. században megépített) erődelem
megnevezésére használjuk. A retranchement
két szimmetrikus szárnya az előtér felé
általában 173° szöget zár be. Oldalszárnyai
a bástyatest irányába előrenyúlnak, így
belülről lezárják a bástyatorkot. A fő védmű
a nagyméretű, tompaszöget bezáró bástyatest.
A Nádor-vonal bástyáinak szélessége
körülbelül 210 méter. Pontosabb tájékozódás
végett ismertetjük a II. bástya főbb
méreteit: a bástyatorok 210 m, a bástya
oldalfala 60 m, homlokzati falai 108 m
hosszúságúak, a homlokzati falak a
bástyacsúcsnál 145° szöget, a sarkokon pedig
110° szöget zárnak be. Az eszkarp magassága
az árok szintjétől a párkányzatig körülbelül
7 m, a falra emelt földtöltés gerincéig
pedig körülbelül 9,5 m. A bástya sáncait
erősítő falakat összeépítették a
retranchement előretolt oldalszárnyaival,
melyek mindkét oldalán egy-egy kapu
található. A földsáncon át rajtuk keresztül
lehetett megközelíteni a kőfallal
szegélyezett bástya árkát. A Nádor-vonal
bástyái üres belterületűek (nincsenek
földdel feltöltve), földsáncainak szélessége
kb. 23 méter, rajtuk 10 méter széles járdát
építettek az előtér felé irányított ágyúk
számára. A járdára a belterületről
oldalanként egy-egy oldalfeljárón és két
(csúcsaihoz vezető) feljárón lehetett
feljutni.
Érdekességképpen elmondhatjuk, hogy a
bástya jobb szárnyától az ellenlejtő oldalán
kialakított galériákon át vezető út hossza a
bal szárny végéig – nem számítva a
retranchement hosszát – 540 méter. A
retranchement szárnyainak hossza a
kapitálistól 70–70 m, azaz összesen 140
méter, ehhez kapcsolódnak az előretolt
szárnyak, melyeknek hossza 20–20 méter. A
fenti adatokat összeadva megállapíthatjuk,
hogy egy bástya zárt rendszert alkotó
összekötő galériának és kazamatáinak a
hossza kb. 720 méter. Ha ehhez még
hozzáadjuk a bástyákat összekötő
erődfalakban kialakított egyenként kb. 370
m-es folyosóhosszakat, akkor kiszámíthatjuk
a Nádor-vonal folyosóinak és kazamatáinak az
összhosszát, amely kb. 5 km.
Végezetül megállapíthatjuk, hogy a
Nádor-vonal tulajdonképpen a régebben
kifejlesztett, önálló erődelemek
egyesítéséből jött létre. A Nádor-vonal
bástyáit a szálláshelyiségek és védelmi
állások egysége és egybeolvasztása jellemzi.
A gyalogsági fegyverek számára
kialakított lőrések és a nehéztüzérségi
állások nagy száma, valamint a katonai
szálláshelyek hatalmas kapacitása is
igazolják, hogy a Nádor-vonal korának
egyedülálló erődépítészeti remekműve volt.
25. Bochenek R.: Od palisád k
podzemním pevnostem. Praha 112.,
vissza
26. A várdákkal védett erődök építésének
gondolatát a francia hadmérnök Montaleubert
vetette föl először az egyik hadi
építészetről írt munkájában 1793-ban,
melyben azt írja, hogy minden erődöt
várdákból álló, 3-3,5 km távolságra
előretolt védelmi gyűrűvel ajánlatos védeni.
Az elgondolást a XIX. században a francia
Marescot és az orosz Teljakovszkij
fejlesztette tovább. (Bochenek, R.: Od
palisád k podzemním pevnostem. Praha 116.),
vissza
27. A komáromi erődrendszer fejlesztésének
ismertetésekor nem tértünk ki a város
védelmét alkotó "városfalak" kérdésére.
Kevés ismertanyag áll rendelkezésünkre, mely
a várost védő falak fejlődését bizonyítaná.
Ledentu albumából egy 1639-ből származó
metszetről úgy tűnik, hogy a városfal a
"Tiszti Pavilon" épületének térségéből a mai
Belső körút vonalán keresztül vezetett a
Vág-Dunához. A rézmetszeten az előtérben
elterülő Öregváron kívül láthatjuk a
középkori város utcahálozatát, amelyet
részben az Újvár építése előtt, részben
pedig a XIX. század elején lebontottak. A
lebontott házak tulajdonosai a város nyugati
részén kaptak telket, tehát a város nyugat
felé terjeszkedett, így a városfalat is
nyugatabra építették fel, melyet Jakob
Tollius 1687-ből származó rajzán láthatunk.
A XVIII. század első évtizedében - a kuruc
háborúk idéjén - a városfal még nyugatabbra
húzódott, megközelítőleg a mai Szt. János,
Temetősor, Megyercsi és a Kis Érsor utcák
vonalán.,
vissza
28. Tok B.: A komáromi erődítmény 14. (Ez a
hat várdából álló védelmi vonal - az ún.
Palatinal Verchanzungen - látható az
"Ubersichts plan der Alten und Neuen Festung
Comorn" cimű rajzon.),
vissza
|
