8 Előszó

8 A komáromi vár fejlődése az ókortól az újkorig

8 Az újkori vár és erőd építése a napóleoni háborúkig

8 A komáromi erődrendszer a XIX. században

8 Az építkezés körülményei és annak lefolyása

8 A Nádor-vonal

8 A Vág-vonal

8 A Vág-hídfőerőd és a Duna-hídfőerőd

8 A Monostori erőd

8 Az Igmándi erőd

8 Az építkezési eljárások elemzése

8 A műemlék mai rendeltetése és jelenlegi állapota

8 Képmelléklet

8 A komáromi erődrendszer fejlődésével kapcsolatos jelentősebb történelmi időpontok

8 A szakkifejezések értelmezése

8 Felhasznált irodalom

8 Impresszum

A Vág-hídfőerőd és a Duna-hídfőerőd

  A hadi tanácsosok már 1555-ben tervbe vették egy palánk (cölöperőd) megépítését a Vág bal partján, amit az Öregvárral egy hajóhíd kötött volna össze. A haditanács azonban csak 1577-ben hozott határozatot egy 100 lovas befogadására alkalmas palánk felépítéséről. A munkálatokat 1585-ben kezdték meg. Az első évtizedekben – de még 1649-ben is – az építményt Szent Miklós-, a későbbiekben pedig Szent Fülöp-palánknak nevezték. 1661-ben lebontották, mivel már nem felelt meg a kor követelményeinek, helyére pedig újabb, erősebb palánkot építettek. Itt a XVII. század második felében a jezsuiták névadó szentjük tiszteletére kápolnát emeltek. 1866-ban, amikor a legnagyobb munkák folytak, az erőd magvát a csillag alakú főerőd alkotta. A többi védművet valószínűleg a korábbi palánk alaprajza szerint helyezték el. A bástyák legmagasabban fekvő szintje (felső terasza) a bástyacsúcsok bevágásai miatt már nem volt szabályos. A bástya legmagasabb pontjára, ahová két feljáró vezetett, ágyúállást helyeztek el. A felső terasz is két feljárón keresztül volt megközelíthető. A főerődben egy négyszárnyú, téglalap alaprajzú, zárt épületegyüttes épült, mely valószínűleg laktanyaként szolgált. A csillag alakú főerőd két oldalától északnyugati és délkeleti irányba húzódott a három-három várdából és az ezeket összekötő sáncokból álló erődlánc, mely a Vág partjáról a főerőd kettes számú bástyájáig, az erőd másik oldalán pedig a hármas számú bástyától a Vág torkolatáig terjedt. A várdák alaprajza szabálytalan öt- vagy hatszög volt. A felső teraszok kiszögellésein kiemelkedő ágyúállásokat építettek. A hídfőerődöt a központi erődből hajóhídon lehetett megközelíteni. Ez a hídfő mára már csak romjaiban látható.

A Duna-Hídfő (Csillagerőd) egy része.

A többi védművet valószínűleg a korábbi palánk alaprajza szerint helyezték el. A Duna-hídfőerőd (Csillagerőd) a folyam jobb partján, az Öregvár keleti bástyájával szemben fekszik. A Vág-hídfőerőddel egy időben építették. A XVII. század második felében a jezsuita rend itt is kápolnát emeltetett a névadó Szent Péter emlékére. A török uralom végeztével ezt az erődöt is elhanyagolták. Ennek ellenére 1810-ben még állt a három-három, földből épített várda. Az erőd a szabadságharc ideje alatt jelentős szerepet játszott. Később, 1850 és 1870 között, mint az új védelmi rendszer egyik legfontosabb elemét, kőből és téglából építették újjá.