Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
Jókaiho divadlo v Komárne / Komáromi Jókai Színház
4. December 2025 tól 09:00
2025. December 4. 09:00-tól
Csukás István – Bergendy István: Süsü, a sárkány

Süsü, a hatalmas sárkány csodálatos gonosztevő lehetne, de hát túlságosan jóságos, ráadásul egyfejű. Miután meggyógyítja apja ellenségét, az kitagadja a sárkánycsaládból. Süsü az emberek birodalmába téved, s bár csak segíteni akar, mindenki fél tőle. A Király vérdíjat tűz ki a fejére – arra az egyre – a mit sem sejtő Süsü pedig megismerkedik a Kóbor Királyfival, a kaland pedig nem várt fordulatot vesz.
A színpadra kerülő mese a legendás Süsü első történetének előadása, mely tartalmazza az összes epizód dalait, és igazi Bergendy-slágerek is helyet kapnak. Az előadásban élő szereplők, óriásbábok és kisbábok játszanak, ez utóbbiak, akár a “Muppet show”-ban, valódi bábshowt idéznek meg a kisebb és nagyobb nézők szeme elé. A bájos történet mélyén egy fontos és ma is aktuális figyelmeztetés rejlik: ha valaki más, attól még nem biztos, hogy az ellenségem, sőt, lehet több közös van bennünk, mint elsőre hinnénk. Ezt a fontos üzenetet már gyerekkorban érdemes elkezdeni megértetni.


Egyéb események
7.
December 2025
András napi vigasságok
17:00 -
7.
December 2025
IX. Motoros Mikulás nap
10:00 -
6.
December 2025
Grunge night in tha RÉV
20:00 -
6.
December 2025
Rézékszer workshop
13:00 -