Város
Komárom
Amelyből árad a történelem

A Csallóköz délkeleti csücskében, a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál 108-115 m tengerszint feletti magasságban fekvő Komárom a Kárpát-medence egyik legrégibb települése, s gazdag történelmi múltú városa. A régészeti leletek tanúsága szerint területe a korai bronzkortól folyamatosan lakott. Megtelepedtek itt a kelták, majd az 1-4. században, a közelben, a Duna jobb partján a rómaiak. Brigetio névvel jelentős légióstábort és várost létesítettek, az ellenkező északi parton pedig Brigetio megerősített hídfőjét, Celemantiát. A népvándorlás évszázadaiban Komárom térségében a Közép-Ázsiából származó avarok tartózkodtak huzamosabb ideig, és 568-tól közel kétszázötven éven át uralták a Kárpát-medencét. Ezt támasztja alá a város területén feltárt 8 avarkori temető gazdag leletanyaggal.

Az Avar Birodalom széthullása után néhány évvel az egyre erősödő morva-szláv törzsek megkísérelték a frankok által el nem foglalt avar területek meghódítását. Megtámadták azokat az avarokat is, akik a frankok védelme alatt találtak menedéket (811). Egyelőre nem áll rendelkezésünkre elég adat arról, hogy a 9. században továbbra is Komárom területén élő avarok (onogurok) a frankok vagy a szlávok fennhatósága alá tartoztak-e.      

A 9. század hatvanas éveiben zajló frank – morva-szláv háborúkban szövetségesként a magyarok csapatai is részt vettek, hol az egyik, hol a másik fél oldalán. A magyar törzsek a század végére érték el a Kárpát-medencét, majd el is foglalták azt. A 10. században a Vág-Duna torkolatánál megerősített és körülkerített várat építettek ki, amely a magyar állam megalapítása idején Komárom vármegye központjává vált. A vármegye székhelye, a komáromi vár mellett azonos nevű település keletkezett jelentős szárazföldi és vízi útvonalak találkozásában. Az első feljegyzésekben a várat és a települést több elnevezéssel említik: Camarum (1075), Kamarn (1218), Camarun (1268), Kamar (1283), Camaron, Comaron (több oklevélben az 1372 – 1498 évekből).

A „Villa Camarun” azon 23 település egyike volt, melyek a komáromi vár uralma alá tartoztak. A város első jelentős, a korabeli városokat megillető kiváltságait IV. Béla királytól kapta az 1265. április 1-én kelt okiratban. A szabadalmak, melyeket a város elöljárói minden trónralépő uralkodóval megerősíttettek, elősegítették a középkori Komárom fejlődését. A város főleg Hunyadi Mátyás uralkodása idején virágzott, aki a komáromi várban reneszánsz palotát építtetett, ahová mindig szívesen visszatért. Megalapította a királyi dunai flotillát, melynek fő támaszpontját a törökellenes harcok idején épp Komárom képezte. 

A 16. században, a törökök előrenyomulása idején Komárom a Habsburg és az Oszmán Birodalom határán fekvő végvár lett. Ez okból a középkori várat I. Ferdinánd uralkodása alatt a bécsi udvar a kor hadászati követelményeinek megfelelő erőddé építtette át. Az így keletkezett ún. Óvárat a 17. században I. Lipót uralkodása idején az ún. Újvárral bővítették ki. A két erőd ellenállt a török seregek támadásainak. A török háborúk és a Habsburg-ellenes felkelések után a 18. században ismét szabaddá vált a közlekedés a Dunán, s így előnyös fekvésének köszönhetően fellendült Komárom kereskedelme és céhes ipara. 1745-ben Mária Terézia királynő szabad királyi várossá emelte Komáromot. A módosabb polgárok és a nemesek barokk palotákat, a trinitáriusok, a ferencesek és a jezsuiták kolostorokat és templomokat építtettek. A 18. század közepéig szépen kiépült barokk városnak súlyos károkat okozott az 1763. június 28-i nagy földrengés, majd húsz évvel később az 1783. április 22-i, szintén nagy erejű földrengés. A földrengések és egyéb természeti csapások (árvizek, nagy tűzvészek, pestis- és kolera-járványok) ellenére a 19. század közepéig Komárom megmaradt jelentős kereskedelmi és kézműipari központnak.

A napóleoni háborúk hatására megkezdődött a komáromi erődrendszer kiterjedt megerősítése. A munkálatokat megszakították az 1848/49-es forradalmi események, melyekben Komárom jelentős szerepet játszott mint a magyar forradalom utolsó bástyája. Az 1848-as nagy tűzvész és a többhavi ostromlás következtében a város romokban hevert. Az osztrák abszolutizmus ideje alatt főleg katonai objektumok épültek. A 19. század 70-es éveiben, az erődrendszer kiépítésének befejeztével Komárom Ausztria – Magyarország stratégiai katonai támaszpontjává vált, viszont maga a város elveszítette korábbi gazdasági jelentőségét és vezető szerepét a környék városai között. Csupán a 19. század végén, s a 20. század küszöbén kezdett ismét fejlődni, amikor megépültek a Dunát és Vág-Dunát átívelő állandó hidak, az ország távolabbi vidékeivel összeköttetést biztosító vasútvonalak, s 1896-ban Komáromhoz csatolták a Duna jobb partján fekvő Újszőnyt, amivel teret nyert terjeszkedéséhez. 

Az Osztrák – Magyar Monarchia szétesése és Csehszlovákia megalakulása szétválasztotta a történelmi Komárom megyét és Komárom városát is. A Duna bal partján fekvő rész a területi átszervezés következtében 1923-ban a Komáromi járás székhelye lett. Mint határváros a gazdasági érdeklődés perifériájára került. Nagyobb munkalehetőséget a városban csupán a hajógyár, a dunai kikötő, az újonnan alakult dohányfelvásárló-üzem és a villanytelep biztosított. A csehszlovák államigazgatás kialakításával, új hivatalok és intézmények létrehozásával részben megváltozott a lakosság nemzetiségi összetétele, a többséget azonban továbbra is a magyarság alkotta, és az első Csehszlovák Köztársaság fennállása alatt Komárom a dél-szlovákiai magyarok kulturális és társadalmi életének egyik központjává vált.

Az 1938. november 2-i bécsi döntés alapján Komáromot Magyarországhoz csatolták és ismét megyeszékhely lett. A II. világháború ideje alatt többször bombázták a várost.

A front elvonulása, 1945. március 30. után Komárom megint Csehszlovákia határvárosává vált. Megkezdődött a háború által tönkretett hidak, épületek, városi üzemek felújítása. E munkálatokat nehezítették az 1945 és 1948 közötti, a magyar nemzetiségű lakosokat sújtó intézkedések. Megfosztották őket állampolgári jogaiktól, munkaerőtoborzással a cseh határvidékre vagy Magyarországra telepítették őket a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere során. A további években a város gazdasági fejlődéséhez nagyban hozzájárult az új hajógyár kiépítése, melynek dolgozói számára új lakótelepek épültek. A nagyszabású, nem mindig kellően átgondolt építkezések következtében a régi Komáromból csupán annak történelmi magja maradt meg. Itt található a legtöbb fennmaradt történelmi műemlék. Manapság Komárom Szlovákia forgalmas határvárosa 38 000 lakossal.

A város híres szülöttei közül meg kell említenünk a magyar romantikus írót, Jókai Mórt (1825.2.18. Komárom – 1904.5.5. Budapest), aki itt nőtt fel, és regényeivel népszerűsítette szülővárosát; továbbá a világhírű zeneszerzőt, Lehár Ferencet (1870.4.30. Komárom – 1948.10.24. Bad Ischl), aki csak gyermekkora egy részét töltötte Komáromban, ám mindig szeretettel emlékezett szülővárosára, noha soha nem tért vissza ide. Jelentős szerepet játszott a város történelmében Klapka György tábornok (1820.4.7. Temesvár – 1892.5.17. Budapest), aki nem Komáromból származik ugyan, de azzal, hogy hősiesen védte a várost a túlerőben lévő cári és császári csapatok ellen 1849-ben, örökre beírta magát Komárom történelmébe. A komáromiak mindhárom személy tiszteletére emlékművet avattak: Klapka tábornoknak 1896-ban a városháza előtti téren, Jókai Mórnak 1937-ben a múzeum udvarán, Lehár Ferencnek pedig 1980-ban a zeneszerző lebontott szülőházához közeli parkban. A Határőr u. 3. szám alatti házon 1991-ben elhelyezett háromnyelvű emléktábla utal arra, hogy Komáromban töltötte gyermekkorát és fiatalságát dr. Selye János (1907.1.26. Bécs – 1982.10.18. Montreal), a híres orvos-kutató, aki a bencés gimnáziumban az 1924/25-ös iskolai évben megszerzett érettségi vizsga letételéig élt Komáromban.A ma már az ő nevét viselő magyar tannyelvű gimnázium falán található az az emléktábla, amely Karle Sándornak, a mai Szlovákia területén az 1. cserkészcsapatot megalakító bencés tanárnak állít emléket. A város szülötte V. László (1440. február 22 Komárom – 1457. november 23 Prága), magyar-cseh király is, akinek tiszteletére a város 2000-ben emeltet szobrot.

Komárom és környéke gazdag történelmét, a városhoz kötődő személyiségek életét és munkásságát dokumentálják a komáromi Duna Menti Múzeum kiállításai: a főépületben (a Nádor u. 13. szám alatt) a régió története 1849-ig, képtár; a Zichy palotában (a Klapka tér 9. szám alatt) Komárom újabb története; továbbá a Nádor u. 32. szám alatti épületben Lehár Ferenc és Jókai Mór emlékkiállítás, valamint az egyházművészeti kiállítás a szerb ortodox templomban.

A Csallóköz délkeleti csücskében, a Duna és a Vág-Duna összefolyásánál 108-115 m tengerszint feletti magasságban fekvő Komárom a Kárpát-medence egyik legrégibb települése, s gazdag történelmi múltú városa. A régészeti leletek tanúsága szerint területe a korai bronzkortól folyamatosan lakott. Megtelepedtek itt a kelták, majd az 1-4. században, a közelben, a Duna jobb partján a rómaiak. Brigetio névvel jelentős légióstábort és várost létesítettek, az ellenkező északi parton pedig Brigetio megerősített hídfőjét, Celemantiát. A népvándorlás évszázadaiban Komárom térségében a Közép-Ázsiából származó avarok tartózkodtak huzamosabb ideig, és 568-tól közel kétszázötven éven át uralták a Kárpát-medencét. Ezt támasztja alá a város területén feltárt 8 avarkori temető gazdag leletanyaggal.

Az Avar Birodalom széthullása után néhány évvel az egyre erősödő morva-szláv törzsek megkísérelték a frankok által el nem foglalt avar területek meghódítását. Megtámadták azokat az avarokat is, akik a frankok védelme alatt találtak menedéket (811). Egyelőre nem áll rendelkezésünkre elég adat arról, hogy a 9. században továbbra is Komárom területén élő avarok (onogurok) a frankok vagy a szlávok fennhatósága alá tartoztak-e.      

A 9. század hatvanas éveiben zajló frank – morva-szláv háborúkban szövetségesként a magyarok csapatai is részt vettek, hol az egyik, hol a másik fél oldalán. A magyar törzsek a század végére érték el a Kárpát-medencét, majd el is foglalták azt. A 10. században a Vág-Duna torkolatánál megerősített és körülkerített várat építettek ki, amely a magyar állam megalapítása idején Komárom vármegye központjává vált. A vármegye székhelye, a komáromi vár mellett azonos nevű település keletkezett jelentős szárazföldi és vízi útvonalak találkozásában. Az első feljegyzésekben a várat és a települést több elnevezéssel említik: Camarum (1075), Kamarn (1218), Camarun (1268), Kamar (1283), Camaron, Comaron (több oklevélben az 1372 – 1498 évekből).

A „Villa Camarun” azon 23 település egyike volt, melyek a komáromi vár uralma alá tartoztak. A város első jelentős, a korabeli városokat megillető kiváltságait IV. Béla királytól kapta az 1265. április 1-én kelt okiratban. A szabadalmak, melyeket a város elöljárói minden trónralépő uralkodóval megerősíttettek, elősegítették a középkori Komárom fejlődését. A város főleg Hunyadi Mátyás uralkodása idején virágzott, aki a komáromi várban reneszánsz palotát építtetett, ahová mindig szívesen visszatért. Megalapította a királyi dunai flotillát, melynek fő támaszpontját a törökellenes harcok idején épp Komárom képezte. 

A 16. században, a törökök előrenyomulása idején Komárom a Habsburg és az Oszmán Birodalom határán fekvő végvár lett. Ez okból a középkori várat I. Ferdinánd uralkodása alatt a bécsi udvar a kor hadászati követelményeinek megfelelő erőddé építtette át. Az így keletkezett ún. Óvárat a 17. században I. Lipót uralkodása idején az ún. Újvárral bővítették ki. A két erőd ellenállt a török seregek támadásainak. A török háborúk és a Habsburg-ellenes felkelések után a 18. században ismét szabaddá vált a közlekedés a Dunán, s így előnyös fekvésének köszönhetően fellendült Komárom kereskedelme és céhes ipara. 1745-ben Mária Terézia királynő szabad királyi várossá emelte Komáromot. A módosabb polgárok és a nemesek barokk palotákat, a trinitáriusok, a ferencesek és a jezsuiták kolostorokat és templomokat építtettek. A 18. század közepéig szépen kiépült barokk városnak súlyos károkat okozott az 1763. június 28-i nagy földrengés, majd húsz évvel később az 1783. április 22-i, szintén nagy erejű földrengés. A földrengések és egyéb természeti csapások (árvizek, nagy tűzvészek, pestis- és kolera-járványok) ellenére a 19. század közepéig Komárom megmaradt jelentős kereskedelmi és kézműipari központnak.

A napóleoni háborúk hatására megkezdődött a komáromi erődrendszer kiterjedt megerősítése. A munkálatokat megszakították az 1848/49-es forradalmi események, melyekben Komárom jelentős szerepet játszott mint a magyar forradalom utolsó bástyája. Az 1848-as nagy tűzvész és a többhavi ostromlás következtében a város romokban hevert. Az osztrák abszolutizmus ideje alatt főleg katonai objektumok épültek. A 19. század 70-es éveiben, az erődrendszer kiépítésének befejeztével Komárom Ausztria – Magyarország stratégiai katonai támaszpontjává vált, viszont maga a város elveszítette korábbi gazdasági jelentőségét és vezető szerepét a környék városai között. Csupán a 19. század végén, s a 20. század küszöbén kezdett ismét fejlődni, amikor megépültek a Dunát és Vág-Dunát átívelő állandó hidak, az ország távolabbi vidékeivel összeköttetést biztosító vasútvonalak, s 1896-ban Komáromhoz csatolták a Duna jobb partján fekvő Újszőnyt, amivel teret nyert terjeszkedéséhez. 

Az Osztrák – Magyar Monarchia szétesése és Csehszlovákia megalakulása szétválasztotta a történelmi Komárom megyét és Komárom városát is. A Duna bal partján fekvő rész a területi átszervezés következtében 1923-ban a Komáromi járás székhelye lett. Mint határváros a gazdasági érdeklődés perifériájára került. Nagyobb munkalehetőséget a városban csupán a hajógyár, a dunai kikötő, az újonnan alakult dohányfelvásárló-üzem és a villanytelep biztosított. A csehszlovák államigazgatás kialakításával, új hivatalok és intézmények létrehozásával részben megváltozott a lakosság nemzetiségi összetétele, a többséget azonban továbbra is a magyarság alkotta, és az első Csehszlovák Köztársaság fennállása alatt Komárom a dél-szlovákiai magyarok kulturális és társadalmi életének egyik központjává vált.

Az 1938. november 2-i bécsi döntés alapján Komáromot Magyarországhoz csatolták és ismét megyeszékhely lett. A II. világháború ideje alatt többször bombázták a várost.

A front elvonulása, 1945. március 30. után Komárom megint Csehszlovákia határvárosává vált. Megkezdődött a háború által tönkretett hidak, épületek, városi üzemek felújítása. E munkálatokat nehezítették az 1945 és 1948 közötti, a magyar nemzetiségű lakosokat sújtó intézkedések. Megfosztották őket állampolgári jogaiktól, munkaerőtoborzással a cseh határvidékre vagy Magyarországra telepítették őket a Csehszlovákia és Magyarország közötti lakosságcsere során. A további években a város gazdasági fejlődéséhez nagyban hozzájárult az új hajógyár kiépítése, melynek dolgozói számára új lakótelepek épültek. A nagyszabású, nem mindig kellően átgondolt építkezések következtében a régi Komáromból csupán annak történelmi magja maradt meg. Itt található a legtöbb fennmaradt történelmi műemlék. Manapság Komárom Szlovákia forgalmas határvárosa 38 000 lakossal.

A város híres szülöttei közül meg kell említenünk a magyar romantikus írót, Jókai Mórt (1825.2.18. Komárom – 1904.5.5. Budapest), aki itt nőtt fel, és regényeivel népszerűsítette szülővárosát; továbbá a világhírű zeneszerzőt, Lehár Ferencet (1870.4.30. Komárom – 1948.10.24. Bad Ischl), aki csak gyermekkora egy részét töltötte Komáromban, ám mindig szeretettel emlékezett szülővárosára, noha soha nem tért vissza ide. Jelentős szerepet játszott a város történelmében Klapka György tábornok (1820.4.7. Temesvár – 1892.5.17. Budapest), aki nem Komáromból származik ugyan, de azzal, hogy hősiesen védte a várost a túlerőben lévő cári és császári csapatok ellen 1849-ben, örökre beírta magát Komárom történelmébe. A komáromiak mindhárom személy tiszteletére emlékművet avattak: Klapka tábornoknak 1896-ban a városháza előtti téren, Jókai Mórnak 1937-ben a múzeum udvarán, Lehár Ferencnek pedig 1980-ban a zeneszerző lebontott szülőházához közeli parkban. A Határőr u. 3. szám alatti házon 1991-ben elhelyezett háromnyelvű emléktábla utal arra, hogy Komáromban töltötte gyermekkorát és fiatalságát dr. Selye János (1907.1.26. Bécs – 1982.10.18. Montreal), a híres orvos-kutató, aki a bencés gimnáziumban az 1924/25-ös iskolai évben megszerzett érettségi vizsga letételéig élt Komáromban.A ma már az ő nevét viselő magyar tannyelvű gimnázium falán található az az emléktábla, amely Karle Sándornak, a mai Szlovákia területén az 1. cserkészcsapatot megalakító bencés tanárnak állít emléket. A város szülötte V. László (1440. február 22 Komárom – 1457. november 23 Prága), magyar-cseh király is, akinek tiszteletére a város 2000-ben emeltet szobrot.

Komárom és környéke gazdag történelmét, a városhoz kötődő személyiségek életét és munkásságát dokumentálják a komáromi Duna Menti Múzeum kiállításai: a főépületben (a Nádor u. 13. szám alatt) a régió története 1849-ig, képtár; a Zichy palotában (a Klapka tér 9. szám alatt) Komárom újabb története; továbbá a Nádor u. 32. szám alatti épületben Lehár Ferenc és Jókai Mór emlékkiállítás, valamint az egyházművészeti kiállítás a szerb ortodox templomban.

Lehár Ferenc

1870. április 30. Komárom – 1948. október 24. Bad Ischl

Az egyik legjelentősebb operettkomponista 1870. április 30-án született Komáromban, a helyőrségi zenekar karnagyának gyermekeként. Édesapja foglalkozása miatt a Lehár család „bejárta” az egész Osztrák-Magyar Monarchiát. A fiatal Lehár a prágai konzervatórium befejezése után először hegedűsként, majd karnagyként dolgozott. A Víg özvegy című operett átütő sikerének köszönhetően Európa legismertebb operettkomponistája lett. Legjelentősebb művei közé tartoznak: Luxemburg grófja, Cigányszerelem, A mosoly országa, Paganini, Giuditta. 1948. október 24-én hunyt el az osztrák fürdővárosban, Bad-Ischl-ben.
A világhírű zeneszerzőről szülővárosa sem feledkezett meg. Tiszteletére évente megrendezik az operett előadásokat bemutató Lehár-Napokat, illetve  kétévente Lehár Énekversenyt, amely az ifjú tehetségek nemzetközi versenye. 

Selye János

1907. január 26. Bécs – 1982. október 20. Montreál

1907. január 26-án született Bécsben. Édesapja katonaorvos volt, s így kerülnek a Komáromi garnizonba. Középiskoláit Komáromban végzi, s követve a családi tradíciót orvosnak tanul. 1929-ben Prágában doktorál. 1931-től Montreálban élt és dolgozott, 1945-től saját intézetének az Institut de Medicine et de Chirurgie Experimentale igazgatótanára.
Selye János az ún. stresszelmélet megalkotója. Foglalkozott a korunk betegségének nevezett „szívinfarktus” tanulmányozásával is. 1982. október 20-án hunyt el Montreálban. Hajdani iskolája a Komáromi gimnázium felvette a tiszteletére a Selye János nevet. Komáromban rendezik meg évente a művelődéstörténeti előadásokat tartalmazó Selye János Napokat is.

Klapka György

Mottó: „Legyen Komárom a magyarok Mekkája!”

Klapka György

1820. április 7. Temesvár – 1892. május 7. Budapest

 Az 1848-49-es szabadságharc dicső, a magyar nemzet köztudatában örökre népszerű alakja volt és marad Klapka György. Neve úgy él a magyarság lelkében, mint a legendás végvári hősök – Dobó István, Zrínyi Miklós – méltó utódja. Világosnál már rég lebukott a zászló, amikor még hetek múltán is, magyar trikolórt lengetett a szél a komáromi vár fokán. „ Mi valánk- írja Klapka – kik utólsóul tartottuk fel a szabadság zászlaját a kontinensen, s én személyesen a legutolsó, ki azt a zászlót védelmeztem.”
Klapka György 1820. áprílis 7-én született Temesvárott, ahol apja polgármester volt. Az ifjú György katonai pályára lépett. Mint kiváló tüzértiszt, 1842-ben a bécsi magyar testőrséghez kerül, ahol öt esztendőt töltött. 1847-ben főhadnagyi rangban a 12. határőr ezredhez vezénylik. 1848 tavaszán – a forradalom – hatására önként jelentkezik honvédségi szolgálatra, ahol századosi rangot kapott. Ez esztendő szeptemberében gróf Battyhány Lajos miniszterelnök Komárnomba vezényli, a helyőrség eskütétele után őrnaggyá léptették elő. 1849. január 7-én Kossuth kéreti magához és kinevezi a felső – tiszai hadtest parancsnokává, s egyúttal erzedesi rangot kapott. A sikeres tavaszi hadjárat során, az isaszegi győzelem után, 1849. április 6-án tábornokká nevezik ki. Mint hadtestparancsnok vesz részt Komárom felszabadításában április 22-én. Majd még e hónap 26-án, ő vezényli az első komáromi ütközetet, a Duna partjának elfoglalását.
1849 májusában Debrecenben tagja a Szemere-kormánynak, mint hadügyminiszter (Görgey helyett). Május 28-án nevezik ki Komárom parancsnokává. Még három csatát vívott ezért a városért: 1849. július 2., július 11., augusztus 3. Október 4 – én adja fel Komárom várát, biztosítva a 30 ezres sereg szabad elvonulását. (Menlevél)

1867-ig nyugaton szervezi a magyar ellenállást a Nemzeti Direktórium tagjaként; Kossuth és Teleky László társaságában. A kiegyezés után hazajött és tagja lett a magyar országgyűlésnek. 1892. május 7-én halt meg Budapesten. Sírja felett 30 ezren énekelték a Klapka indulót, melyet itt Komáromban szerzett Egressy Béni, az ő tiszteletére. Klapka Budapesten van eltemetve, de mégis komáromi földben nyugszik, mert Tuba János koporsójára szórta annak a városnak a földjét, melyért négy véres csatát vívott.

Koszorúzza álmát ezer áldás, remény,
Őrködjön felettünk a csillagos egén !

Dr. Szénássy Zoltán

V. László (Utószülött)

1440. február 22. Komárom – 1457. november 23. Prága

1440. február 22-én született Komáromban. Világrajötte előtt meghalt édesapja, Albert király, az első Habsburg a magyar trónon. Csecsemőként magyar királlyá, 1453-ban pedig cseh királlyá koronázzák. 17 évet élt, és nem tartozott a kiemelkedő uralkodók közé. Viszont szülővárosának több jelentősebb kiváltságot jutatott. Életpályája 1457. november 23-án Prágában ér véget. A Szent Vítus székesegyházban nyugszik.

Jókai Mór

1825. február 18. Komárom – 1904. május 5. Budapest

A magyar és a világirodalom nagy mesemondója 1825. február 18-án született Komáromban. Tanulmányait szülővárosában folytatta, s jogászként végzett. Életét azonban az irodalomnak szentelte. Több művét szülővárosának szentelte. Jelentősebb regényeiben kitűnő jellemábrázolással és történelmi éleslátással tűnt ki. Ismertebb művei: Az aranyember, A kőszívű ember fiai, Fekete gyémántok, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán. Műveit több mint 20 nyelvre lefordították, s többet megfilmesítettek. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. 1904. május 5-én hunyt el Budapesten. Tiszteletére már több mint harmadik évtizede szülővárosában rendezik az amatőr színjátszók országos versenyét, a Jókai Napokat.

Komárom szabad királyi város ügyeinek intézését 1848-ig főbíró irányította. A polgármesteri tisztséget a városban belügyminiszteri rendelettel rendszeresítették 1848. május 4-én.

Polgármesterek:

18481852Amtman Jenő
18611867Amtman Jenő
18671875Pulay Kornél
18751899Tátray József
18991914Domány János
19141918Dr. F. Szabó Géza
(őt csehszlovák katonai városparancsnokok követték)
19201923Dr. Szijj Ferenc
19231935Csizmazia György – városbíró
19351938 júniusNagy Jenő – kormánybiztos
1938 június1939 július 15.Fülöp Zsigmond – városbíró
1939 július1944 augusztusAlapy Gáspár, az egyesített Komárom polgármestere
19451989a helyi közigazgatási bizottság elnöke,
később helyi, majd városi nemzeti bizottság elnökei
19902002Pásztor István, mérnök
20022010MUDr. Bastrnák Tibor
20112014MUDr. Anton Marek
20152018Stubendek László, mérnök

 Komárom polgármestereiről

Komárom szabad királyi város ügyeinek intézését 1848-ig főbíró irányította. A polgármesteri tisztséget a városban belügyminiszteri rendelettel rendszeresítették 1848. május 4-én. Első polgármesterévé Amtman Jenőt választották (apja évtizedekig ült a főbírói székben), aki végzett jogászként előbb a város főügyésze, később országgyűlési követe, majd főjegyzője lett. A  polgármesteri tisztséget 1852 decemberéig töltötte be, rövid ideig még 1861-ben és 1867-ben is (a közbeeső időben az osztrák önkényuralom éveiben kinevezett biztosok irányították a várost). Őt követte 1867-ben Pulay Kornél, akit – miután 1875-ben országgyűlési képviselővé választották – Tátray József váltott fel a polgármesteri székben, őt pedig 1899-ben Domány János, aki 1914 tavaszáig állt a város élén, s a másfél évtized alatt sokat tett Komárom fejlesztéséért. Az említett három személy jogászként emelkedett a városi ranglétrán a polgármesterségig. 1914 – 1918 között dr. F. Szabó Géza, a Függetlenségi Párt jelöltje volt Komárom polgármester.
Miután 1919. január 10-én a csehszlovák légionáriusok bevonultak Komáromba, a város irányítását katonai parancsnokok vették át. (előbb Edigio Maccaluso olasz ezredes, majd Gerges Bonnaud francia tiszt) 1920 – 1923 között pedig kinevezett polgármesterként dr. Szijj Ferenc. 1923-tól 1935-ig választott városbírója volt Komáromnak Csizmazia György szocialista vasesztergályos személyében. 1935-ben a város gazdálkodása csődbe ment, önkormányzatát feloszlatták és a Pozsonyi Országos Hivatal kormánybiztosaként Nagy Jenő bankigazgatót bízta meg a város vezetésével. 1938 júniusában az Egyesült Magyar Párt részéről Fülöp Zsigmond bankigazgatót, helytörténészt, közismert közéleti személyiséget választották meg Komárom városbírójává.
1939. július 15-től az újraegyesített Komárom polgármester Alapy Gáspár Lett, aki korábban Dél-Komáromban volt aljegyző, főjegyző, helyettes polgármester, majd polgármester. Őt a nyilasok küldték a halálba 1944 őszén (1945. február 5-én halt meg).
A másodi világháború utáni évtizedekben egészen 1990-ig nem volt valódi önkormányzata és polgármestere Komáromnak. A rendszerváltás utáni első helyhatósági választások eredményeképp Pásztor István mérnök lett a város polgármestere, akit 2002-ben doktor Bastrnák Tibor követett a polgármesteri székben, aki 2 cikluson keresztül volt a város élén. Őt 2011-ben doktor Anton Marek követte, akit 2015-ben Stubendek László mérnök váltott le.

Egykor a hivatalba lépő polgármester a Szent András templomban összesereglett komáromiak előtt a következő esküt mondta el:
Én …….. esküszöm az egy élő Istenre, a Boldogságos Szűz Máriára és Istennek minden Szentjeire, hogy polgármesteri tisztemet a hazai alkotmányhoz és törvényekhez híven viselni, körömhöz tartozó minden kötelességemet a törvény által rendelt időben és módon pontosan teljesíteni fogom, törvénytelen parancsok és végrehajtások sikeresítésére segédkezeket nem nyújtandók, a város községe és minden néposztály jogait tiszteletben tartandom, sőt amennyiben rajtam áll, bármilyen háborgatás ellen oltalmazandom.

Mácza  Mihály