Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
27. jún. 2023 8:48
2023. jún. 27. 8:48
Befejeződött 15+1 útszakasz felújítása

Tavaly augusztus végén kezdődött, az elmúlt napokban pedig befejeződött az a beruházás, melynek során összesen 15 utca és útszakasz újult meg Komáromban. Sok helyütt a járdát is felújították. Az 5 millió euró értékű felújítás során a város régi adóságait is törlesztette, régen kért lakossági kéréseknek eleget téve. 

Tavaly hagyták jóvá a képviselők, hogy a város egy újabb nagy utca-felújítási programot hajtson végre mintegy 5 millió euró értékben. Ez már a második ilyen jellegű, egyszerre több utca felújítását célzó program volt Komáromban. Az Eurovia SK vállalat volt a kivitelező, a város beszállítói hitellel oldotta meg a finanszírozást. Ez azt jelenti, hogy a városnak 10 év alatt, fokozatosan kell kifizetnie a felújítás költségeit a cégnek. A kivitelező vállalat emellett 10 éves garanciát vállal, vagyis ha az elkövetkező években úthibák keletkeznek a felújított szakaszokon, azokat köteles kijavítani saját zsebből.

A városi beruházás az Augusztus 29. utca felújításával indult, és a múlt héten a komvakos körforgalom kiépítésével zárult. Az alábbi 15 utca és útszakasz újult meg:

• Augusztus 29. utca (Singellő, járdák is)
 • Villanytelepi út Vág felőli szakasza (a csárdától a spiccig)
 • Szent János utca a Temető sor egy szakaszával (VII-es lakótelep)
 • Tó utca és Mély utca (parkolók is)
 • Platánfa sor (Erzsébet sziget)
 • Nárcisz utca (Örsújfalu)
 • Várút (a VMK épülete előtti szakasz)
 • Barátság utca (a VII-es lakótelep felőli szakasz)
 • Belső körút (a Sport utcától a Dohány utcáig)
 • Esztergályos utca (I-es lakótelep)
 • Duna utca (belváros, járdák is)
 • Belső körút, Villanytelepi út és Dohány utca kereszteződése
 • Kertekalja utca (Örsújfalu)
 • Erdő utca (Singellő)
 • Barátság utca és az E. B. Lukáč utca kereszteződése – komvakos körforgalom

Simona Tančáková, az Eurovia SK kivitelező társaság képviselője elmondta, 42 ezer négyzetméteren cserélték le az útburkolatot, emellett 5 ezer négyzetméternyi járdát is felújítottak.

A napokban a Harcsási út felújítása is befejeződött – a Vág-híd lábától a harcsási szociális lakásokig egy 1,2 kilométeres szakaszé. Ez azonban a belügyminisztérium roma közösségek segítését célzó programja keretében valósult meg, miután a város sikeresen pályázatott és nyert el 460 ezer eurót erre a célra. Nemcsak a burkolatot újították meg, hanem szélesítették is a korábbi 4 méterről 5,8 méterre.

További hírek
Az ezüstérmes csapat a városházán

A város nevében Keszegh Béla polgármester és Ondrej Gajdáč alpolgármester fogadta az ezüstérmes férfi röplabda csapatot. Megköszönték a több éves jó…

9. 05. 2025
2025. 05. 9.
Részletek megjelenítése
A 49. Komárno - Komárom Nemzetközi utcai futóverseny eredményei

A 49. Komárno - Komárom Nemzetközi utcai futóverseny eredményei itt tekinthetők meg! Fotojako

6. 05. 2025
2025. 05. 6.
Részletek megjelenítése
Boráros Henrich kapta az idei csillagot

Május 1-én, csütörtökön került sor az idei mozi csillag leleplezésére a Tatra mozi előtt. Az idei díjazott Boráros Henrich látvány- és díszlettervező. 1974…

2. 05. 2025
2025. 05. 2.
Részletek megjelenítése
Kiosztották a városi díjakat

A Komáromi napok kezdeteként, április 26-án került sor az Észak- és Dél-Komárom közös ünnepi testületi ülésére. Már hagyományos módon ilyenkor kerül sor a…

29. 04. 2025
2025. 04. 29.
Részletek megjelenítése