Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
4. szept. 2023 7:33
2023. szept. 4. 7:33
Megnyílt a Közvetítő központ Komáromban

Augusztus 30-án megnyílt az a Közvetítő központ Komáromban, melynek célja a térség településeinek segítése a pályázatok terén. Közvetítő szerepet biztosítanak a tájékoztatásban, de a pályázatok megírásában is díjmentesen besegítenek. Elsősorban a kisebb településeknek nyújt ez jelentős segítséget, de fontos szempont az egyes fejlesztések következetes összehangolása az egész régióban, hogy a térség dinamikusan fejlődjön.
A központ megnyitóján jelen volt Branislav Becik megye elnök és Csenger Tibor alelnök is, továbbá több megyei képviselő. A térség önkormányzatait Keszegh Bela komáromi és Halász Bela gutai polgármester képviselte az átadón, de jelen volt több település polgármestere is. A résztvevők mind hangsúlyozták, hogy a siker egyik legfontosabb alapja a szoros együttműködés. A megyei önkormányzat közelebb szeretne kerülni az egyes régiókhoz, ezért támogatja anyagilag is a regionális irodát. A központ negyedikként nyílt meg Nyitra megyében három másik járási székhely után. A konzultáció mellett már néhány szakmai találkozót is terveznek. Elsőként a megye turisztikai szervezete és elképzelései mutatkoznak be, a helyi turisztikai összefogásokkal (TDM), a tagszervezeteikkel karöltve.

További hírek
Folytatódik a kukatárolók fejlesztése 

Komárom városa idén is folytatja a lakótelepi kukatárolók építését és korszerűsítését, amelynek célja a rendezettebb városkép, a hatékonyabb…

24. 07. 2026
2026. 07. 24.
Részletek megjelenítése
További járdaszakaszok újultak meg

Újabb járdaszakaszok felújítása fejeződött be Komáromban a város több éve zajló járdafelújítási programjának keretében. Ezúttal a Lúdpiac téren, a VÚB…

22. 07. 2026
2026. 07. 22.
Részletek megjelenítése
Emléktáblával tiszteleg Komárom a Klapka-induló szerzője előtt

Ünnepélyes megemlékezéssel tisztelgett Komárom városa és a Jókai Közművelődési Egyesület Egressy Béni halálának 175. évfordulója előtt. Az alkalomból a Tó…

20. 07. 2026
2026. 07. 20.
Részletek megjelenítése
Új elektromosautó-töltőhálózat létesült Komáromban 

Komárom városában öt új, nyilvánosan használható elektromosautó-töltőállomás kezdte meg működését. A beruházást a COMORRA SERVIS járulékos szervezet…

17. 07. 2026
2026. 07. 17.
Részletek megjelenítése