Október 18-án került sor a a Komáromi Járás Városai és Falvai Tárulásának 13. közgyűlésére, melyenrészletes tájékoztatást kaptak a települések az uniós pénzügyi források merítésével, határidejeivel és tennivalóval kapcsolatosan.
Szeptemberben ülésezett Nyitrán a Partneri tanács, ahol döntések születtek a pályázati lehetőségekről és a következő hónapok teendőiről a sikeres merítés érdekében. Jelen voltJuricová – Melušová Viera, aki a témát koordinálja Nyitra megye önkormányzatánál. Beszámoltaz utolsó ülés részleteiről, további lehetőségekről és tennivalókról.
A jelen levők megegyeztek, hogy elkészítik a járás/régió közös fejlesztési tervét, a PHSR-ként emlegetett dokumentumot. A fejlesztések esetén az illetékes szervek elvárják a közös fejlesztési tervet, miként kapcsolódnak össze az egyes helyifejlesztési elképzelések a régióban. Ebből a dokumentumból készül majd el a régió fejlesztési egységének (SPR – Strategicko-pl ánovacíregion) a kötelező fejlesztési terve, az IUS nevű dokumentum.
Közös megegyezés szerint a járás minden települése lehetőséget kap, hogy ebbe bekapcsolódjon. A 35 taggal működő Városok és Falvak Társulásának járási szervezete (ZMOOK) megegyezett abban, hogy a társulás költségvetésén belül hozzájárulnak a közös PHSR elkészítéséhez.
Újabb kerékpárutak épülnek Komáromban
Tovább folytatódik a kerékpárutak fejlesztése Komáromban: egy új szakasz már elkészült, miközben több mint három kilométernyi új útvonal építése is…
A vegyes települési és a konyhai hulladékelszállítás a karácsonyi és újévi…
A városi hivatal illetékes főosztálya értesíti a lakosokat a családi házas övezetekben a vegyes települési hulladék (a gyűjtőedény kiürítése) és a…
Komposztáló üzem - Nyitvatartás a karácsonyi és újévi ünnepek idején
2025.12.19 – péntek: 8:00 – 16:00 2025.12.20 – szombat: 8:00 – 12:00 2025.12.22-től (hétfő) – 2026.01.11-ig (vasárnap): zárva …
Gyűjtőudvar - Nyitvatartás a karácsonyi és újévi ünnepek idején
2025.12.22 – hétfő: 8:00 – 16:00 2025.12.23 – kedd: 8:00 – 13:00 2025.12.24 – szerda: zárva 2025.12.25 – csütörtök: zárva 2025.12.26 – péntek:…


