Az elmúlt években egyre növekedett a városi rendőrség tevékenységi köre. 2023-ban jelentősen emelkedett a lakossági bejelentések száma és az ügyek száma is, amiben eljártak.
A városi rendőrség egyre több területen tevékenykedik, sok esetben az állami rendőrség szűkös kapacitása miatt is több munka hárul a helyi rendőrökre. A tavalyi évben 4587 bejelentést fogadott a városi rendőrség állandó vonala, amelyet követően 1632 esetben jártak el a rendőrök. A rendőrség vonalán nagy számban nyújtanak információt és irányítják át az illetékes szervekhez a lakosokat. Egy év alatt, 2023-ban a hívásokszáma 3672-ről 4589-re emelkedett, a telefonos bejelentés következtében megvalósuló eljárások száma1199-ről 1632-re nőtt.
A kihágások száma az elmúlt években folyamatosan emelkedett, 2021-ben 3892, 2022-ben 4437, 2023-ban pedig 4874 kihágás esetében jártak el a rendőrök. Az esetek mintegy kétharmadában róttak ki pénzbüntetést.
A kihágások jelentős része a közlekedéshez kötődik, amely esetében gyakori volt a szóbeli figyelmeztetés. A parkolással kapcsolatos ügyek esetén a belvároson kívül gyakori a lakossági bejelentés, mikor a rendőrök eljárnak.
319 esetben a közrend esetén volt kihágás, 42 alkalommal lopás -vagyon elleni szabálysértés ügyében jártak el. Több esetben oldották a polgári konfliktusokat, 111 esetben a hajléktalanokkal kapcsolatos ügyeket. 26 autóroncsot távolíttattak el, ami zavarta a lakókörnyezetet. 63 esetben közterületen szemetelők, 2 alkalommal környezetszennyezéssel kapcsolatos bűncselekmény kapcsán jártak el.
64 esetben más szervek (tűzoltóság, állami rendőrség) munkáját segítették, az illegális migráció esetén is segítették az illetékesek munkáját. A rendőrség riasztó pultrendszerére 155 alkalommal érkezett riasztás, aminek köszönhetően sikerült megelőzni a nagyobb kárt.
A rendőrség 24 órában figyeli a központi kamerarendszert, ahol védett műhely keretén belül dolgoznak a munkatársak. A kamerarendszer 2023-ban 50 ezer euró értékben bővült újabb kamerákkal és jelentősen hatékonyabb adatátviteli rendszerrel. Egyre több esetben segítenek a kamerák dokumentálni a kihágásokat és bűncselekményeket. A tervek szerint olyan okos megoldások is bevezetésre kerülnek, amely segítségével a központ adatbázis rákötésével a kamerák automatikusan felismerik a keresett lopott autókat, gyanús elemeket.
A komáromi városi rendőrség jelenleg 25 fővel dolgozik. Az elmúlt hónapokban is érkeztek új munkatársak, akik a nyugdíjba vonuló társaikat váltják a rend felügyeletében. A várási rendőrség kompetenciája fokozatosan bővül, ezzel segítve az állami szerveket, így egyre több feladatot látnak el a közbiztonság fenntartásában.
Értesítés - ügyfélfogadási idő változása az ünnepek alatt
2024.12.27-én (péntek) a Komáromi Városi Hivatalban nem lesz lehetőség adokumentumok/aláírások hitelesítésére az ügyfélfogadó irodában. A Komáromi Városi…
Hulladék elszállítás a karácsonyi és újévi ünnepek alatt
A városi hivatal illetékes főosztálya értesíti a lakosokat a családi házas övezetekben, hogy a hulladék elszállítása (gyűjtőedények ürítése) a …
Konyhai hulladék elszállítása a karácsonyi és újévi ünnepek alatt
A városi hivatal illetékes főosztálya értesíti a lakosokat a családi házas övezetekben, hogy a konyhai hulladék elszállítása a következőképpen…
Gyűjtőudvar - Nyitvatartás a karácsonyi és újévi ünnepek idején
2024.12.23 – hétfő 8:00 – 13:00 2024.12.24 – kedd zárva 2024.12.25 – szerda zárva 2024.12.26 – csütörtök zárva 2024.12.27 – péntek 8:00 – 16:00 …