Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
6. nov. 2024 8:37
2024. nov. 6. 8:37
Komáromba látogatott Ivan Reitman fia

Komáromba látogatott Jason Reitman, Ivan Reitman rendező fia. Családi gyökereit kutatja fel, hiszen édesapja Komáromban született, majd négy éves korában disszidált családjával Kanadába.

Ivan Reitman neve a Szellemirtók film kapcsán vált igazán ismertté, aminek rendezője volt. A film néhány folytatását már fia rendezte, aki színészként is szerepelt több filmben. Jason Reitman kapott Grammy és Golden Globe díjat is, eddig filmjeit négyszer jelölték Oscar díjra.

Jason Reitman a családi ház és más emlékek felkutatása mellett felkereste annak a személynek a hozzátartozóit, akik segítettek a családnak disszidálni. Adamik Irén férje hajón dolgozott, így sikerült elbújtatnia egy hajón a Reitman családot az 50-es évek elején, amellyel aztán Bécsbe utaztak, onnan pedig Kanadába. Adamik Irén ezért később 2 év börtönt is kapott, mivel besúgók leplezték le a segítőt. A szökésnek köszönhetően bontakozhatott ki Ivan Reitman karriere, aki a Szellemirtókon kívül olyan filmeket rendezett, mint az Ovizsaru vagy a Junior, a legismertebb filmsztárokkal dolgozott.

Ivan Reitmant pár éve Komárom díszpolgára lett, majd három éve a mozi előtt kapott csillagot.

Jason Reitman egy filmes fesztivál szervezését is felvetette, ahol nem csak Reitman filmeket vetítenének, de szívesen beszélne kezdő filmeseknek a Los Angeles-i filmkészítés részleteiről. Fontosnak tartja, hogy megőrizzék Adamik Irén emlékét, aki bátorságával segített elhagyni az akkori diktatúrát és egy egész más pályára juttatta a Reitman családot.

További hírek
Gyűjtőudvar értesítése

A Komáromi városi hivatal illetékes főosztálya értesíti a város polgárait, hogy 2026. március 25-én (szerdán) technikai okok miatt nem lesz lehetőség az apró…

20. 03. 2026
2026. 03. 20.
Részletek megjelenítése
Az oktatás jövője a komáromi régióban

Komárom városa és a környező települések komoly kihívások előtt állnak az oktatás terén. Az önkormányzatok képviselői, polgármesterek és iskolaigazgatók a…

16. 03. 2026
2026. 03. 16.
Részletek megjelenítése
A szeparálás mértéke megközelíti az 50%-ot Komáromban

Komárom történelmi léptékű előrelépést könyvelhet el a hulladékgazdálkodás terén. Az infrastruktúra korszerűsítésének, a KN Smart városi vállalat…

6. 03. 2026
2026. 03. 6.
Részletek megjelenítése
A fejlesztések jelentős megtakarításokat eredményeznek Komáromban

Komárom városa elindítja a közvilágítás korszerűsítésének negyedik, egyben utolsó szakaszát. Az energiahatékonyságba történő szisztematikus beruházásoknak, a…

5. 03. 2026
2026. 03. 5.
Részletek megjelenítése