Március 18-án, kedden tartott soros ülését a Városok és Falvak Társulásának Komáromi járási szervezete (ZMOOK). A regionális összefogás tagja a járás mind a 41 települése.
A találkozó vendége volt Branislav Becík, Nyitra megye elnöke, továbbá Zuzana Matejičková és Erik Vlček képviselők.
Becík elnök beszámolt a až eddig elfogadott pályázati forrásokról és a további tervekről. Nyitra megye a folyamat hatékony szervezésének köszönhetően a legjobban merítő kerület Szlovákiában, aminek köszönhetően a jelentős uniós támogatások érkeztek a falvakba és a városokba. Az elnök elmondása szerint Nyitra megye már idén szeretne az összes forrásról dönteni, minél nagyobb tételt továbbítva a régió fejlesztésére.
A járás parlamenti képviselői beszámoltak tevékenységükről, kiemelve a helyi településeket érintő kezdeményezéseikről.
A találkozón sor került a tisztújításra, mivel lejártak az egyes mandátumok. A járás településeinek szövetségét a következő két évben is Keszegh Béla polgármester vezeti, akinek munkáját Banai Tóth Pál és Halász Béla polgármesterek segítik alelnökként.
A társulás elfogadott egy határozatot, amelyben a részadók szétosztásának a módját sürgeti. A 20 éves rendelet aktualizálása lehetőséget kínálna arra, hogya a járás települései több pénzt kapjanak, ezzel a lakosok életkörülményeit javítva.
Emelkedett a komáromi termálfürdő látogatóinak száma
Jelentősen emelkedett idén nyáron a komáromi termálfürdő látogatóinak száma. Júniusban, júliusban és augusztusban összesen közel 41 ezren keresték fel a…
Komárom pénzügyi helyzete tovább javult
Az INEKO – Gazdasági és Szociális Reformok Intézete – szeptember 21-én tette közzé a szlovákiai önkormányzatok legfrissebb pénzügyi értékelését. Az elsősorban…
Erős nyári szezon a turisztikai irodában
A 2026-os nyári szezon kifejezetten biztató eredményeket hozott a Klapka téren működő komáromi turisztikai iroda számára. A nyári hónapokban érezhetően…
Megújult a Zichy-palota belső tere
Szeptember 15-én ünnepélyes keretek között adták át a Zichy-palota felújított belső tereit, amelyekben a Nyitra Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Duna…
















