Komáromba látogatott TomášDrucker iskolaügyi miniszter, aki a Tiszti pavilonban egy kerekasztal beszélgetésen vett részt. A téma az iskolarendszer optimalizációja a nemzetségileg vegyesen lakott területeken. A kerekasztalra meghívást kaptak a megyei önkormányzat képviselői, érdekvédelmi és más érintett szervezetek képviselői.
TomášDrucker hangsúlyozta, hogy a kezdeményezés célja nem az iskolabezárás, de a rendszert hatékonnyá kell tenni. A kiemelt célok közt szerepel továbbra is az inkluzív oktatás folytatása, amely során az oktatásnak elérhetőnek és a lehető legszínvonalasabbnak kell lenni.
Keszegh Béla polgármester üdvözölte a miniszter nyitottságát a párbeszédre. Fontosnak tartja az önkormányzati, egyházi és magán iskolák viszonyrendszerének a rendezését is, amit a minisztérium kezdeményez, hogy arányosan vállaljon szerepet minden résztvevő az oktatás kihívásaiban, átszervezésében.
A kerekasztal szereplői fontosnak tartják a szlovákiai és a nemzetiség oktatás hosszabb távú víziójának a kialakítását, amely reagál a demográfiai és más trendekre.
Februárban indul a művelődési ház felújítása
Átfogó, történelmi jelentőségű felújítás előtt áll a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ. A 3,5 millió eurós beruházásnak köszönhetően az épület…
Seress Rezső miniszobra várja a YUK Kultúrpont látogatóit
Újabb különleges alkotással gazdagodott Komárom belvárosa. A Tiszti pavilon pincéjében működő YUK Kultúrpont lejáratánál Seress Rezső, a világhírű „Szomorú…
Új parkolóhelyek épülnek Komáromban – csütörtöktől használhatók a singellői…
Újabb jelentős parkolófejlesztés fejeződik be Komáromban. A Singellő városrészben kialakított 95 férőhelyes parkolót október 22-től, csütörtöktől már…
A komáromi kutyák novemberben költöznek
Három héten belül elkészül Komárom új kutyamenhelye, így várhatóan novemberben a négylábú lakók is átköltözhetnek a gadóci, elavult létesítményből a Harcsás…








