Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
17. nov. 2025 15:01
2025. nov. 17. 15:01
A diákönkormányzatot vezetőit fogadták a városházán 

November 17-én a Városházán fogadta Keszegh Béla polgármester és Ondrej Gajdáč alpolgármester az alap- és középiskolák diákönkormányzatainak vezetőit. A találkozón a diákok beszámoltak éves munkájukról és arról, milyen programokkal, kezdeményezésekkel foglalkoznak.

Szó esett a november 17-i események történelmi jelentőségéről is, arról, hogyan változtatta meg a rendszerváltás a mindennapokat. A mai fiatalok számára már természetes a szabad véleménynyilvánítás és a szabad mozgás – olyan értékek, amelyekért korábban meg kellett küzdeni.

A beszélgetésben felmerült, mennyit változott a világ azóta, és hogy a kölcsönös tisztelet ma is elengedhetetlen ahhoz, hogy meghallgassuk egymás véleményét. Fontos, hogy a diákok bátran kiálljanak saját gondolataik mellett, hiszen így formálhatjuk közösen a jövőt.

Bár a mai demokratikus társadalom is tartogat kihívásokat, a rendszerváltás során kivívott szabadság továbbra is a közös boldogulás egyik legfontosabb alapja.

További hírek
Februárban indul a művelődési ház felújítása

Átfogó, történelmi jelentőségű felújítás előtt áll a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ. A 3,5 millió eurós beruházásnak köszönhetően az épület…

23. 10. 2026
2026. 10. 23.
Részletek megjelenítése
Seress Rezső miniszobra várja a YUK Kultúrpont látogatóit

Újabb különleges alkotással gazdagodott Komárom belvárosa. A Tiszti pavilon pincéjében működő YUK Kultúrpont lejáratánál Seress Rezső, a világhírű „Szomorú…

22. 10. 2026
2026. 10. 22.
Részletek megjelenítése
Új parkolóhelyek épülnek Komáromban – csütörtöktől használhatók a singellői…

Újabb jelentős parkolófejlesztés fejeződik be Komáromban. A Singellő városrészben kialakított 95 férőhelyes parkolót október 22-től, csütörtöktől már…

21. 10. 2026
2026. 10. 21.
Részletek megjelenítése
A komáromi kutyák novemberben költöznek

Három héten belül elkészül Komárom új kutyamenhelye, így várhatóan novemberben a négylábú lakók is átköltözhetnek a gadóci, elavult létesítményből a Harcsás…

21. 10. 2026
2026. 10. 21.
Részletek megjelenítése