Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
15. szept. 2026 7:55
2026. szept. 15. 7:55
Átadták az új YUK Kultúrpontot

Új kulturális és közösségi térrel gazdagodott Komárom belvárosa. A Tiszti pavilon pincehelyiségében átadták a YUK Kultúrpontot, amely elsősorban a kortárs művészet, alternatív színházi előadások, koncertek, filmklubok, felolvasóestek, kiállítások és különböző közösségi programok számára kínál új otthont.

Az ünnepélyes megnyitón Lakatos Róbert, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója hangsúlyozta: az új tér hiánypótló szerepet tölthet be. A művelődési központ eddig is számos helyszínnel rendelkezett, a YUK azonban elsősorban azoknak az alternatív kezdeményezéseknek és közösségeknek adhat teret, amelyek számára eddig nehezebb volt megfelelő helyszínt találni.

Keszegh Béla polgármester kiemelte, hogy a nagy kulturális beruházások – így a hamarosan elinduló művelődési ház felújítása – mellett az ilyen kisebb, rugalmasan használható terek kialakítása is fontos. A YUK-ban amatőr zenekarok, fotósok, művészeti csoportok, egyetemisták és más közösségek is otthonra találhatnak.

A megnyitón Heidl György államtitkár azt kívánta, hogy az új Kultúrpont számtalan jó programnak és mindenekelőtt sok értékes találkozásnak adjon helyet.

A korábbi YUK vendéglő helyén kialakított Kultúrpont felújítását Komárom városa saját költségvetéséből, 130 ezer euróból finanszírozta, a berendezésekkel együtt. A belső tér kialakítása Domján Nikoletta helyi tervező munkáját dicséri.

A cél, hogy a YUK Kultúrpont a következő években minél több rendezvénynek, alkotónak és közösségnek adjon helyet, és a komáromi kulturális élet új, pezsgő találkozópontjává váljon. 

További hírek
Februárban indul a művelődési ház felújítása

Átfogó, történelmi jelentőségű felújítás előtt áll a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ. A 3,5 millió eurós beruházásnak köszönhetően az épület…

23. 10. 2026
2026. 10. 23.
Részletek megjelenítése
Seress Rezső miniszobra várja a YUK Kultúrpont látogatóit

Újabb különleges alkotással gazdagodott Komárom belvárosa. A Tiszti pavilon pincéjében működő YUK Kultúrpont lejáratánál Seress Rezső, a világhírű „Szomorú…

22. 10. 2026
2026. 10. 22.
Részletek megjelenítése
Új parkolóhelyek épülnek Komáromban – csütörtöktől használhatók a singellői…

Újabb jelentős parkolófejlesztés fejeződik be Komáromban. A Singellő városrészben kialakított 95 férőhelyes parkolót október 22-től, csütörtöktől már…

21. 10. 2026
2026. 10. 21.
Részletek megjelenítése
A komáromi kutyák novemberben költöznek

Három héten belül elkészül Komárom új kutyamenhelye, így várhatóan novemberben a négylábú lakók is átköltözhetnek a gadóci, elavult létesítményből a Harcsás…

21. 10. 2026
2026. 10. 21.
Részletek megjelenítése