Komárom városa jelentős előrelépést ért el az önkormányzatok átláthatóságát vizsgáló országos felmérésben. A Transparency International napokban közzétett értékelése szerint a város 21 helyet javítva a 22. helyre lépett előre a száz legnagyobb szlovákiai önkormányzat rangsorában.
A Transparency International rendszeresen értékeli a szlovákiai önkormányzatok működésének átláthatóságát, többek között a nyilvánosságra hozott információk, a gazdálkodás, a közbeszerzések és a lakosság tájékoztatása alapján.
Komárom az idei értékelésben 73 százalékos eredményt ért el, ami jelentősen meghaladja a 65 százalékos országos átlagot. A város négy évvel ezelőtt még a 43. helyen szerepelt, mostanra azonban a 22. helyre lépett előre. A javulás hosszabb távon még látványosabb: míg tíz évvel ezelőtt Komárom a rangsor végén helyezkedett el, az elmúlt években folyamatosan javította eredményeit.
A felmérés szerint a város működésének átláthatósága szinte valamennyi vizsgált területen javult. Komárom ezzel több környékbeli várost is megelőzött.
Amióta a Transparency International a városok honlapján közzétett információk tényleges ellenőrzése alapján végzi az értékelést (2014 előtt az önkormányzatok csak kitöltöttek egy kérdőívet), Komárom még nem ért el ilyen kedvező eredményt. A mostani helyezés az elmúlt évek következetes javulásának eredménye.
A kedvező értékelés egy újabb pozitív visszajelzés Komárom működéséről. A város nemrégiben az INEKO intézet önkormányzati gazdálkodást vizsgáló felmérésében is jelentős előrelépést ért el. A két független szervezet értékelése egyaránt javulást mutat a város pénzügyi gazdálkodása és működésének átláthatósága terén. A TRANSPAREX értékelése szerint pedig Komárom városa a legmagasabb, A+ minősítést kapta a közbeszerzések felelős és átlátható lebonyolításáért.
A Transparency International legfrissebb eredményei alapján Komárom az ország száz legnagyobb önkormányzatának felső negyedében foglal helyet az átláthatóság szempontjából.
Komárom értékelése itt megtekinthető: https://samosprava.transparency.sk/profile/M031/2026
A teljes lista: https://samosprava.transparency.sk/rankings/cities
Térkép szerint:https://tinyurl.com/TISlovensko2026

Megújult a Művészeti Iskola mindkét szárnya
Ünnepélyes keretek között adták át a komáromi Művészeti Alapiskola felújított épületszárnyait. Megújult a Jókai utcai, mintegy 130 éves történelmi épületrész…
Jelentősen nőtt a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban
Jelentősen javult a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban. Míg 2024-ben megközelítőleg 400 tonna konyhai hulladékot gyűjtöttek be a város…
Kiváló értékelést kapott Komárom
Komárom városa a legmagasabb, A+ minősítést kapta a közbeszerzések felelős és átlátható lebonyolításáért. A TRANSPAREX társaság országos értékelésében a város…
Komárom legidősebb polgárát köszöntötték
Október az idősek iránti tisztelet hónapja, amely alkalmat ad arra, hogy külön figyelmet fordítsunk városunk idősebb lakosaira, és kifejezzük megbecsülésünket…