Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
9. dec. 2021 7:36
2021. dec. 9. 7:36
Faültetés és ismeretterjesztő játékok a Holt-Vágnál

A megvalósult „Zöld Oázis“ elnevezésű projekt célja támogatni környezetünk természeti értékeinek, gazdagságának megismerését. A Holt-Vág és a mellette elterülő ártéri erdő csodálatos természeti képződményei városunknak, ahol lakosaink tartalmasan tölthetik szabadidejüket a természetben. Fellelhetőek itt puhafaligetekcserjeszinttel,füves rétek magányos fákkal, vizes élőhelyek és nádasok.

Hála az Ekopolis alapítvány és a Slovnaft rt. „Zöld Oázis“ programjánaklehetőséget kaptunk a „jövő ültetésére“ezen a területen. A Jókai Mór Alapiskola diákjainak közreműködésével 9 darabkocsányos tölgyet ültettünk. Az őshonos növények ültetése a legmegfelelőbb módszer a természet sokféleségének megőrzésére, a kisemlősöktől kezdve a madarakon és hüllőkön keresztül a rovarokig.

A megvalósított pályázaton belül ismeretterjesztő/edukatív játékelemek is kihelyezésre kerültek a Holt-Vág partján. Az ültetés során kialakított apró szigetek egyúttal a tanösvény pontjai is, ahol játékos elemek adják át az ismereteket az ártéri erdők élőlényeiről, fáiról, növényeiről. Az egyes pontokon erdei kirakó, erdei xilofon, tudáskockák, és információs táblák is megtalálhatóak.

AzEkopolis alapítvány és a Slovnaft rt. által támogatott „Zöld Oázis“ elnevezésű projektnagy mértékben hozzájárul az ide látogatók természethez kötődő viszonyának és felelősségtudatának fejlesztéséhez.

További hírek
Az ezüstérmes csapat a városházán

A város nevében Keszegh Béla polgármester és Ondrej Gajdáč alpolgármester fogadta az ezüstérmes férfi röplabda csapatot. Megköszönték a több éves jó…

9. 05. 2025
2025. 05. 9.
Részletek megjelenítése
A 49. Komárno - Komárom Nemzetközi utcai futóverseny eredményei

A 49. Komárno - Komárom Nemzetközi utcai futóverseny eredményei itt tekinthetők meg! Fotojako

6. 05. 2025
2025. 05. 6.
Részletek megjelenítése
Boráros Henrich kapta az idei csillagot

Május 1-én, csütörtökön került sor az idei mozi csillag leleplezésére a Tatra mozi előtt. Az idei díjazott Boráros Henrich látvány- és díszlettervező. 1974…

2. 05. 2025
2025. 05. 2.
Részletek megjelenítése
Kiosztották a városi díjakat

A Komáromi napok kezdeteként, április 26-án került sor az Észak- és Dél-Komárom közös ünnepi testületi ülésére. Már hagyományos módon ilyenkor kerül sor a…

29. 04. 2025
2025. 04. 29.
Részletek megjelenítése