Pénteken hivatalosan átadásra került a Munka Utcai Alapiskola atlétikai pályája és felújított medencéje. Ezzel befejeződött a külső sportpálya teljes felújítása, amely még 2020-ban indult. Akkor a központi pálya lett felújítva, a szülők és támogatók hozzájárulását egészítette ki az önkormányzat. A mostani felújításokat 260 ezer eurós összegben az önkormányzat a saját költségvetéséből fedezte.
Az átadón Pálinkás Mária, az iskola új igazgatónője megköszönte az önkormányzatnak a támogatást, és az előző igazgatónőnek Szikonya Károlyi Juditnak a munkáját. Bővíteni szeretnék a sportágak kínálatát az iskolán belül. Az iskola kész biztosítani az úszásoktatás lehetőségét más iskoláknak is.
Keszegh Béla polgármester hozzátette, hogy a Munka Utcai Iskola az utolsó állomás abban a célnak az elérésében, hogy az összes önkormányzati iskola kültéri pályái rendbe lettek téve az elmúlt években. Különösen a járvány utáni időszakban mutatkozott meg, milyen fontos a rendszeres mozgási lehetőség biztosítása a gyerekeknek, ezért is volt kiemelt cél a pályák felújítása. Összességében 4 millió eurót meghaladó összeget fordított a város az oktatási intézményekre az elmúlt 4 évben.
Keszegh Béla hozzátette, az közös célunk, hogy minden komáromi gyerek megtanuljon úszni, ezért volt fontos az iskolai medence felújítása. A covid idején szünetelt az úszás oktatása a gyerekeknek, de tavasszal már újra indult. Most egy szponzor támogatásával folytatódhat, hiszen a REAL-K kft. megtámogatta a gyerekek idei úszás oktatását – számolt be róla a polgármester, köszönetet mondva a Mészáros családnak, aki segíti a komáromi gyerekeket.
Az ezüstérmes csapat a városházán
A város nevében Keszegh Béla polgármester és Ondrej Gajdáč alpolgármester fogadta az ezüstérmes férfi röplabda csapatot. Megköszönték a több éves jó…
A 49. Komárno - Komárom Nemzetközi utcai futóverseny eredményei
A 49. Komárno - Komárom Nemzetközi utcai futóverseny eredményei itt tekinthetők meg! Fotojako
Boráros Henrich kapta az idei csillagot
Május 1-én, csütörtökön került sor az idei mozi csillag leleplezésére a Tatra mozi előtt. Az idei díjazott Boráros Henrich látvány- és díszlettervező. 1974…
Kiosztották a városi díjakat
A Komáromi napok kezdeteként, április 26-án került sor az Észak- és Dél-Komárom közös ünnepi testületi ülésére. Már hagyományos módon ilyenkor kerül sor a…