Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
27. márc. 2023 9:58
2023. márc. 27. 9:58
A Föld órája Komáromban

A Föld órája a WWF legnagyobb környezetvédelmi kezdeményezése, amely emberek millióit köti össze. Minden év márciusának utolsó szombatján megrendezésre kerülő nemzetközi esemény, melyben arra kérik a háztartásokat és a vállalkozásokat, hogy kapcsolják le és ki a nem létfontosságú lámpáikat és elektromos berendezéseiket egy órára, hogy ezzel is felhívják a figyelmet az éghajlatváltozás elleni cselekvés szükségességére. A kezdeményezés 2007-ben indult Ausztráliából, és 2008-ban vált nemzetközivé.

Idén március 25-én 20.30 és 21.30 között a már megszokott módon lekapcsolták a közvilágítást az emblematikus épületeknél és műemlékeknél a világ minden szegletében. Komárom város is bekapcsolódott a kezdeményezésbe, egy órára lekapcsolva volt világítás a Klapka téren és a sétáló utcában.

Az idei kezdeményezés során két komáromi alapiskola is bekapcsolódott a főtérre tervezett programba. A Határőr Utcai és az Eötvös Utcai Alapiskola diákjai a tanáraikkal és szüleikkel az iskolájuktól sétáltak be a lámpaoltásra a Klapka térre. Este fél 9 után, a közvilágítás lekapcsolását követően a gyerekek lámpásainak fénye díszítette Komárom főterét. Az érkezőket a város polgármestere Keszegh Béla fogadta.

Az idei kezdeményezésbe több mint 200 ország számos települése kapcsolódott be, a világ leghíresebb épületei is sötétbe borultak 60 percre.

További hírek
Az aszály csökkenti a felszín alatti vízkészleteket

A KOMVaK a vezetékes ivóvízzel való takarékosságra kéri a lakosokat A tartós aszály és a csapadékhiány következtében a felszín alatti vízkészletek szintje…

6. 08. 2026
2026. 08. 6.
Részletek megjelenítése
Újabb fejlesztéseketvalósít meg a KOMVaK 

A KOMVaK – Komáromi Vízművek és Csatornázási Vállalat, Rt. a „Nagykovácsi és Komárom árvízi kockázatainak kezelése és vízgazdálkodása” (#flashfloods, HUSK…

30. 07. 2026
2026. 07. 30.
Részletek megjelenítése
Folytatódik a kukatárolók fejlesztése 

Komárom városa idén is folytatja a lakótelepi kukatárolók építését és korszerűsítését, amelynek célja a rendezettebb városkép, a hatékonyabb…

24. 07. 2026
2026. 07. 24.
Részletek megjelenítése
További járdaszakaszok újultak meg

Újabb járdaszakaszok felújítása fejeződött be Komáromban a város több éve zajló járdafelújítási programjának keretében. Ezúttal a Lúdpiac téren, a VÚB…

22. 07. 2026
2026. 07. 22.
Részletek megjelenítése