Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
26. szept. 2022 7:44
2022. szept. 26. 7:44
125 éves a Kapitány utcai óvoda

Pénteken ünnepelte indulásának 125. évfordulóját a Kapitány utcai óvoda. Az ünnepség keretén belül az ovisok és vendégek léptek fel, kedveskedve a szülőknek. Az óvoda igazgatónője, Irena Pastorková köszönetet mondott a városnak, hogy az évfordulóra ünneplőbe öltözött az óvoda. Az elmúlt két évben folyamatosan zajlottak a fejlesztések az épületen belül és kívül egyaránt, 157 ezer eurót meghaladó összegben, amivel teljesen megújult a belváros egyik ovija.

Keszegh Béla polgármester egy nyalóka-csokorra lepte meg a gyerekeket. „Sokaknak lehet az az érzésünk, hogy két évtizeden keresztül elhanyagoltak voltak a komáromi oktatási intézmények. Ezért is fontos, hogy az elmúlt négy évben több mint 4 millió eurót költött a város erre a célra saját és külső forrásokból“-mondta el köszöntőjében Keszegh Béla, sok mosolygós ovist kívánva a következő évekre.  

További hírek
Jelentősen javult Komárom az átláthatóság terén

Komárom városa jelentős előrelépést ért el az önkormányzatok átláthatóságát vizsgáló országos felmérésben. A Transparency International napokban közzétett…

16. 10. 2026
2026. 10. 16.
Részletek megjelenítése
Megújult a Művészeti Iskola mindkét szárnya

Ünnepélyes keretek között adták át a komáromi Művészeti Alapiskola felújított épületszárnyait. Megújult a Jókai utcai, mintegy 130 éves történelmi épületrész…

16. 10. 2026
2026. 10. 16.
Részletek megjelenítése
Jelentősen nőtt a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban

Jelentősen javult a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban. Míg 2024-ben megközelítőleg 400 tonna konyhai hulladékot gyűjtöttek be a város…

13. 10. 2026
2026. 10. 13.
Részletek megjelenítése
Kiváló értékelést kapott Komárom

Komárom városa a legmagasabb, A+ minősítést kapta a közbeszerzések felelős és átlátható lebonyolításáért. A TRANSPAREX társaság országos értékelésében a város…

12. 10. 2026
2026. 10. 12.
Részletek megjelenítése