2023-ban 153 pár fogadott örök hűséget Komáromban. Ebből 122 polgári, 31 pedig egyházi esküvő volt. Egyre gyakoribb a házasságkötés a hétköznapokon is, Komáromban a 122 polgári esküvőből 51 hétköznap, 71 a hétvégén köttetett. Egyre több pár választja a boldogító igen kimondását a városházán kívül, 14 alkalommal külső helyszínen került sor az esküvőre, többnyire a lagzi helyszínén.
A legtöbb esküvő szeptemberben volt, ekkor 28-an kötöttek házasságot. 2023-ban kis korú nem kötött házasságot, a legidősebb menyasszony 79 éves, a legidősebb vőlegény 89 éves volt.

Tovább folytatódik a Zichy-palota felújítása
A képviselő-testület a korábbi ülésén döntött a Zichy-palota épületének felújításának folytatásáról, 320 ezer eurós tételt fogadott el erre a célra a testület…
Kerekasztal az oktatás jövőjéről Komáromban
Komáromba látogatott TomášDrucker iskolaügyi miniszter, aki a Tiszti pavilonban egy kerekasztal beszélgetésen vett részt. A téma az iskolarendszer…
Elismerés a sikeres kajakosoknak
A hétvégén zajló U23-as kajak-kenu Európa-bajnokság sikeres komáromi résztvevőit fogadták a városházán. Bugár Réka egy arany (K4-500m) és egy ezüst (K2-50m)…
Újabb fejlesztés a Holt-Vágon és a fürdőben
Sikeres volt Komárom az Interreg turisztikai pályázatán belül, ahol a Pons Danubii előkészítésében, a partnervárosokkal közösen pályázott. Ennek keretén belül…