Március végén az ezzel foglalkozó cégek újra elkezdték gyártani a nagyüzemi aszfaltot, amivel városunkban elindul a nagyobb mértékű kátyúzás. A téli időszakban csak zsákos anyaggal dolgoznak, csupán a legszükségesebb esetben, de az időjárási körülmények változásával indul a valódi munka.
Komáromban a lakossági és más visszajelzések alapján elkezdték a munkálatokat, már zajlanak a kátyúk körbevágása és fokozatosan az aszfaltozás. A következő hetekben mintegy 40 utcában fogják az utakat és a járdákat javítani, beleértve a város külterületeit is. Közel 550 négyzetméternyi javítás van az első körben tervezve, a munkálatok költségei elérik a 42 ezer eurót.
Megújult a Művészeti Iskola mindkét szárnya
Ünnepélyes keretek között adták át a komáromi Művészeti Alapiskola felújított épületszárnyait. Megújult a Jókai utcai, mintegy 130 éves történelmi épületrész…
Jelentősen nőtt a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban
Jelentősen javult a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban. Míg 2024-ben megközelítőleg 400 tonna konyhai hulladékot gyűjtöttek be a város…
Kiváló értékelést kapott Komárom
Komárom városa a legmagasabb, A+ minősítést kapta a közbeszerzések felelős és átlátható lebonyolításáért. A TRANSPAREX társaság országos értékelésében a város…
Komárom legidősebb polgárát köszöntötték
Október az idősek iránti tisztelet hónapja, amely alkalmat ad arra, hogy külön figyelmet fordítsunk városunk idősebb lakosaira, és kifejezzük megbecsülésünket…