Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
14. jún. 2024 7:19
2024. jún. 14. 7:19
A nők is feljutottak az első ligába

A város vezetése a városházán fogadta a KFC női csapatát, amely a hétvégén befejeződő bajnokságban első helyen végzett, ezzel kivívta a feljutást az első ligába. A komáromi focisták ezzel biztosították, hogy a férfi és a női csapat is az első vonalban kezdi a következő szezont. 

Keszegh Béla polgármester, Ondrej Gajdáč alpolgármester és Kovács Dávid a sportbizottság elnöke megköszönték a csapatnak ezt a történelmi sikert. Ugyancsak elhangzott, hogy fontos szerep jutott a sikerben a stábnak, továbbá a klub vezetésének. A női csapat a következő szezont még az ekeli pályán kezdi, majd az új stadion felépülése után lép a komáromi pályára. 

További hírek
Jelentősen javult Komárom az átláthatóság terén

Komárom városa jelentős előrelépést ért el az önkormányzatok átláthatóságát vizsgáló országos felmérésben. A Transparency International napokban közzétett…

16. 10. 2026
2026. 10. 16.
Részletek megjelenítése
Megújult a Művészeti Iskola mindkét szárnya

Ünnepélyes keretek között adták át a komáromi Művészeti Alapiskola felújított épületszárnyait. Megújult a Jókai utcai, mintegy 130 éves történelmi épületrész…

16. 10. 2026
2026. 10. 16.
Részletek megjelenítése
Jelentősen nőtt a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban

Jelentősen javult a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban. Míg 2024-ben megközelítőleg 400 tonna konyhai hulladékot gyűjtöttek be a város…

13. 10. 2026
2026. 10. 13.
Részletek megjelenítése
Kiváló értékelést kapott Komárom

Komárom városa a legmagasabb, A+ minősítést kapta a közbeszerzések felelős és átlátható lebonyolításáért. A TRANSPAREX társaság országos értékelésében a város…

12. 10. 2026
2026. 10. 12.
Részletek megjelenítése