A Komáromi Városi Hivatal május 3-tól teljes üzemmódban működik, az összes osztály és részleg újra elérhető lesz. A koronavírus terjedésének korlátozására szolgáló megelőző higiéniai intézkedések továbbra is hatályban maradnak.
Az enyhítések ellenére kérjük a lakosokat, hogy részesítsék előnyben az elektronikus ügyintézést és a telefonon történő tájékozódást, fizetésnél pedig a elektronikus banki szolgáltatásokat (Internetbank, Mobilbank).
A szokásos ügyfélfogadó órák lesznek érvényben, melyek a következőek:

Jelentősen javult Komárom az átláthatóság terén
Komárom városa jelentős előrelépést ért el az önkormányzatok átláthatóságát vizsgáló országos felmérésben. A Transparency International napokban közzétett…
Megújult a Művészeti Iskola mindkét szárnya
Ünnepélyes keretek között adták át a komáromi Művészeti Alapiskola felújított épületszárnyait. Megújult a Jókai utcai, mintegy 130 éves történelmi épületrész…
Jelentősen nőtt a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban
Jelentősen javult a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban. Míg 2024-ben megközelítőleg 400 tonna konyhai hulladékot gyűjtöttek be a város…
Kiváló értékelést kapott Komárom
Komárom városa a legmagasabb, A+ minősítést kapta a közbeszerzések felelős és átlátható lebonyolításáért. A TRANSPAREX társaság országos értékelésében a város…