Egyszer volt, hol nem volt, volt egy bolygó, a neve Föld. A Föld a Naprendszernek a Naptól számított harmadik bolygója. A bolygók nagyság szerinti sorrendjében az ötödik. Ez a világegyetem egyetlen olyan bolygója, amelyről tudjuk, hogy életet hordoz. Életet! Nagyjából 4,57 milliárd éve alakult ki. Olyan kis lények élnek rajta, melyek nem veszik észre, hogy tönkre teszik. Nem gonoszok ők, csak sok a dolguk. Leckét írni, munkába menni, kutyát sétáltatni, főzni, olvasni, házat építeni. És nincs sok idejük. És a Föld meg legszívesebben levetné őket magáról. Megrázná magát, mint a kutyánk, mikor vizes. És a pici lények mind-mind lehullanának róla.

Élénk a gyerekfantázia. De sok múlhat azon, hogy a jelen gyermekei – jövő felnőttjei – mit tudnak elképzelni. A képzelőerő remény és hatalom. Az első lépés, hogy elképzeljük, hogy a bolygónk megmenthető. Először csak képzeljük el. Mondjunk róla egy mesét. Ez az első lépés. Aztán mire ezek a gyerekek felnőnek, legyen a mese valósággá.

Nyomot hagyni

Az előadás témája megkövetelte, hogy igyekezzünk minél zöldebben gondolkodni a megvalósítás, a darab színpadra állítása során is. Nem szerettünk volna prédikálni valamiről, amire mi magunk sem törekszünk. Michac Gábor olyan jelmezeket alkotott, melyek szinte teljes mértékben a színház jelmeztárában talált anyagokból készültek. Ezt azért kell külön kiemelni, mert a színházakban nem ez a bevett gyakorlat, általában új anyagokból dolgoznak, új ruhákat vesznek. Ennek leginkább a fast-fashion ipar a haszonélvezője, mely nemcsak a környezetet károsítja (pl. 1 újonnan előállított farmernadrághoz 3700 l vizet használnak fel), de éhbérért dolgoztatja embertársainkat. A színház jelmeztárából Gábor olyan jelmezeket tervezett, melyeken nem látni ezt az öko-igyekezetet, teljesértékű, gyönyörű, színes, kifejező ruhák készültek.

A díszlet nagy része fából készült, szintén annak jegyében, hogy ne maradjon a darab utolsó előadása után egy hatalmas konstrukció, ami a szeméttelepen végzi, és biológiailag soha nem bomlik le.

Van, amiben nem teljesítettünk jól, ilyenek pl. a fények. Sok reflektort használunk, ez rengeteg energiát emészt föl. Ugyanígy a reklámeszköz még mindig leginkább a plakát, ill. a szórólap (bár műsorfüzetet szándékosan nem nyomtattattunk, csak online érhető el). Valahol meg kellett kötni a kompromisszumot. Belefutottunk a zöld színház zsákutcájába, miszerint, ha lábnyom nélküli színházat szeretnénk csinálni, akkor ki kell menni a természetbe, hangosítás és fények nélkül, és élőzenés vásári komédiát kell játszani. Ez szerintem egy gyönyörű elképzelés, és meg kell valósítani, ám bizonyos szempontból utópisztikus, de legalábbis nem lehet egyik pillanatról a másikra átszoktatni egy teljes színházi kultúrát. Most a Jókai Színház első lépésénél vagyunk a zöldebb színház felé, s ez még nem tökéletes. De a szándék erős.

Csikmák Kati
az előadás dramaturgja