December 15-én vehették át a kulcsokat azok a családok, akik az új bérlakásokba költözhetnek. Komárom önkormányzata a korábbi járási hivatal épületét építette át a Stefánik park szomszédságában, ahol 16 startlakás került kialakításra. A 2-3 szobás lakások a legújabb előírásoknak felelnek meg, A0-ás szigeteléssel. A meleg víz előállítását napkollektorok segítik, az alaksorban tárolók is vannak az ott lakóknak. Az épület mögött parkolók kerültek kialakításra, így a lakosoknak a parkolás sem jelent majd gondot.
A lakásokat igénylők névsora háromszoros volt, a végső névsort a szociális és lakásügyi bizottság sorsolta ki nyilvános ülésén. A lakások az Állami Lakásfejlesztési Alap (SFRB) támogatásával készültek.
Az önkormányzat megkezdte az előkészítését a következő startlakások építésének. Már zajlik a közbeszerzés a projektek elkészítésére, majd május végéig szeretné leadni az önkormányzat a támogatási kérvényét. A projekt során 88 új építésű lakás épülne a Dohány utcában, 8 tömbben kialakítva.
2024-ben történt
Kihívásokkal teli évet zártak a családok és az önkormányzat egyaránt, sok bizonytalanság nehezítette a hétköznapokat. A szűkösebb anyagi helyzet miatt még…
Az önkormányzati szervezetek vezetői a köztársasági elnöknél
Peter Pellegrini köztársasági elnök január 31-én fogadta az önkormányzatok érdekvédelmi szervezeteit (Unia miest, ZMOS, SK8). A Szlovákiai Városok Uniója…
Szijjártó Péter Komáromban
Csütörtökön Komáromba látogatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Elsőként a Selye János Gimnáziumban, a bencés emlékév kapcsán, korábbi…
Pályázati felhívás a 2025-ös évi támogatási kérelem benyújtására
Komárom város önkormányzata meghirdeti pályázati felhívását támogatási kérelmek benyújtására a 8/2022 számú általános érvényű rendelet értelmében (ÁÉR) a…