Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
2. ápr. 2025 7:51
2025. ápr. 2. 7:51
Az oktatásügyi és az egészségügyi miniszter Komáromban

Kedden Komáromba látogatott TomášDrucker oktatásügyi és Kamil Šaško egészségügyi miniszter. Az oktatási tárca vezetője a Jókai Móra Alapiskolába látogatott el először, ahol bekapcsolódott néhány órába , majd az iskola vezetésével egyeztetett az iskolában már folyamatban lévő reformról, és az ezzel kapcsolatos tapasztalatokról. Az egészségügyi tárca vezetője meglátogatta a Zamed mentőszolgálat központját, az érintettekkel tárgyalt a napirenden lévő törvényről, amely két évtized után újul meg teljesen.

Ezt követően mindketten ellátogatta az Alma Mater nevű expóra a városi sportcsarnokba, ahol a felsőoktatási intézmények mutatkoztak be a középiskolásoknak.

A tárgyalás a városházán folytatódott a város vezetésével. Szóba került az óvodák finanszírozásának a kérdése, ahol az átszervezés után hiányoznak források a települések költségvetésében. Szóba került az iskolahálózat optimalizációja, mivel a jelenlegi demográfia adatok mellett elkerülhetetlen lesz az oktatási intézmények számának a csökkentése. Különösen érzékeny kérdés ez a nemzetiségi oktatás terén, ezért kérte Komárom vezetése egy kerekasztal összehívását, ahol a szakmai szervezetekkel közösen készülne el egy ezzel kapcsolatos tervezet. Toma šDrucker kifejezte támogatását a kérdésben, nyitott a szakmai egyeztetésre.

Az egészségügy kapcsán felmerült a határon átnyúló egészségbiztosítási rendszer kiterjesztése, amit Komárom város következetesen képvisel. Kamil Šaškoelmondta, hogy napokon belül a témával kapcsolatosan Budapesten folytatja a tárgyalást. Fontos témának tartja a témát a V4-ek országain belül, mert minden határvonalon segíthet a színvonalas egészségügyi szolgáltatás elérhetőségében. Már belátható távolságban van a határon átnyúló elsősegély ellátás aláírása, de a miniszter támogatja az e-receptek és a többi szolgáltatás terén is a bővítést.

Mindkét miniszter támogatásáról fejezte ki az olyan példa értékű projekteket mint a KomSport (www.komsport.eu), amelynek célja, hogy minél több gyerek és felnőtt mozogjon, továbbá célirányosan érkezzenek az ilyen fejlesztések.

További hírek
Visszatért a hidak és vizek védőszentje

A csapóhíd építésekor lebontották az Erzsébet-szigeten álló „Sárkány-kápolnát”, amelynek egyik fontos eleme egy Nepomuki Szent János-szobor volt. A hidak és…

23. 12. 2025
2025. 12. 23.
Részletek megjelenítése
Újabb kerékpárutak épülnek Komáromban

Tovább folytatódik a kerékpárutak fejlesztése Komáromban: egy új szakasz már elkészült, miközben több mint három kilométernyi új útvonal építése is…

22. 12. 2025
2025. 12. 22.
Részletek megjelenítése
A vegyes települési és a konyhai hulladékelszállítás a karácsonyi és újévi…

A városi hivatal illetékes főosztálya értesíti a lakosokat a családi házas övezetekben a vegyes települési hulladék (a gyűjtőedény kiürítése) és a…

17. 12. 2025
2025. 12. 17.
Részletek megjelenítése
Komposztáló üzem - Nyitvatartás a karácsonyi és újévi ünnepek idején

2025.12.19 – péntek: 8:00 – 16:00 2025.12.20 – szombat: 8:00 – 12:00 2025.12.22-től (hétfő) – 2026.01.11-ig (vasárnap): zárva    …

17. 12. 2025
2025. 12. 17.
Részletek megjelenítése