Május 1-én, csütörtökön került sor az idei mozi csillag leleplezésére a Tatra mozi előtt. Az idei díjazott Boráros Henrich látvány- és díszlettervező.
1974. augusztus 8-án született Komáromban. 1996 óta Csehországban él, ahol díszlettervezőként, filmépítészként, tervezőként és konceptuális művészként dolgozik.
A Transformace színházi csoport és a Le group connection konceptuális művészeti csoport alapítója. Szcenográfiai tanulmányait a prágai DAMU-n végezte. Már akkor foglalkozott a színházépületen kívüli szcenográfiai alkotás, az előadás, a helyszín-specifikus és a szerzői szcenográfia átfedésével. A komáromiak a Farkas Rolanddal együtt kivitelezett emlékezetes „helikopteráthelyező” performance és 2000-ben, a Jókai Színházban játszott Indul a bakterház díszletei kapcsán ismerhették meg a nevét.
Az egyetem elvégzése után feleségével megalapították Studio + bo®áros nevű alkotóműhelyt, amely a kortárs művészetek „játszótere” lett. Saját bevallása szerint maga az alkotó folyamat érdekli, az egyedi, eredeti munka, ami úgymond megismételhetetlen. Ezt egy reneszánsz léttérként értelmezi, mivel nem csak „kulisszákat” tervez, hanem komplex világokat. Szeret olyan alkotókkal dolgozni, akik saját nézőpontjáért és stílusáért vonják be a csapatukba.
Eddig 14 cseh játékfilm és több tévés filmsorozat díszleteit tervezte meg, a rövidfilmek és reklámok terén pedig a világ minden táján együttműködik a legjobb kreatív alkotókkal és rendezőkkel. Tagja az Európai Filmakadémiának. Az Alois Nebel című animációs film látványtervezéséért 2012-ben elnyerte alegjobb művészi teljesítményért járó Cseh Oroszlán-díjat. Művészeti teljesítményét 2013-ban a Szlovák Film- és Televízió Akadémia Slnko v Sieti díjjal ismerte el a Kék tigris c. filmért. Színpadi alkotásait Alfréd Radok díjjal, kétszer pedig Josef Balvín-díjjal ismerte el a szakma.
Megújul a komáromi úszoda belső tere
Jelentős belső felújítás kezdődött a komáromi városi úszodában. A napokban elindult munkálatok célja, hogy korszerűbb, esztétikusabb és kényelmesebb környezet…
Komárom folytatja a városi bérlakások felújítását és új lakások építését
Komárom városa lakáspolitikájának megvalósítását a meglévő lakásállomány folyamatos felújításával, az épületek energiahatékonyságának növelésével, valamint új…
A város legjobb diákjait köszöntötték
Június 16-án, kedden délelőtt ünnepélyes keretek között fogadta a város vezetése a legjobb diákokat Tiszti Pavilonban. Az elismerésben azok a diákok…
Bővült a kétnyelvűség a régió buszmegállóiban
Jelentős előrelépés történt a kétnyelvű tájékoztatás területén a Komáromi járásban. Az Arriva vállalat az elmúlt időszakban mintegy 507 autóbusz-megállóhelyen…









