Csütörtökön délután vehették át a családok a kulcsokat az újonnan épült bérlakásokhoz Őrsújfalun. Az átadón jelen volt Katarina Brunczková államtitkár asszony is, aki a bérlakás programot (SFRB) felügyeli. A kulcsokat Keszegh Béla polgármester adta át az új lakóknak.
Őrsújfalun a korábbi iskola épülete 17 évig kallódott, 3 éve kezdődtek el a felújítással kapcsolatos előkészületek. Az építkezés egy éve indult, a kiadások 40 százaléka állami támogatás, a fennmaradó rész pedig előnyös állami hitel, amit a lakbér formájában térítenek a lakók.
A 14 lakás a legújabb előírásoknak megfelelő, rekuperációs légtechnikával és 8 napelemmel a tetőn, amely a meleg víz előállítását segíti. Az épület hőszigetelése A0-ás normának felel meg, így a rezsiköltségek is a lehető legalacsonyabbak. Az épület mellé 21 parkolóhely került kialakításra az új lakóknak, a város rendezte a zöld területet is az épület körül.
A korábbi jelentkezések alapján, a sorsolást követően 10 család költözött most be, a maradék négy lakásra a közeljövőben jelentkezhetnek az érdeklődők.
Az átadó után Keszegh Béla polgármester megmutatta Brunczková államtitkár asszonynak azt az építkezést a belvárosban, ami két hete indult és további16 új startlakás létesül egy éven belül.
6. Komáromi ostromlakoma
Jókai Mór írja le részletesen a Forradalmi és csataképek című elbeszélésciklusában, hogyamikor 1849 áprilisában Guyon Richárd vezérőrnagy Komáromban átvette a…
Komárom idén is kékbe borul az autizmus világnapján
Komárom város idén is kifejezi az együttérzését az autizmussal élőkkel, és folytatja azt a szép hagyományt, amely az elfogadás és a figyelem fontosságára…
Veszélyes hulladék gyűjtése háztartartásokból Komárom városában
A legjobb pedagógusokat díjazták
A pedagógusnap alkalmából március 26-án ünnepélyes keretek között díjazták a legkiválóbb pedagógusokat a komáromi Tiszti pavilonban. Az eseményen az…











