Megható pillanatoknak adott otthont hétfő délután Komárom: a Tátra mozi előtt felavatták Benkő Géza színművész emlékcsillagát, amelyet özvegye, fia és barátja, Tóth Attila leplezett le.
A város évek óta így tiszteleg a Komáromhoz kötődő filmes és színházi alkotók előtt, idén pedig Benkő Géza neve került a mozicsillagok sorába.
Az ünnepségen Keszegh Béla polgármester hangsúlyozta: ezek a csillagok maradandó emléket állítanak mindazoknak, akik sokat adtak a közösségnek és a kultúrának. Tóth Attila személyes hangvételű beszédében barátként idézte fel Benkő Gézát, kiemelve különleges humorát, műveltségét és azt a sok emléket, amelyet maga után hagyott.
A szlovákiai magyar színházi élet meghatározó alakjaként emlékeznek rá, akinek neve és öröksége mostantól Komárom szívében is tovább él.
Benkő Géza
Benkő Géza 1969. október 28-án született Kiskövesden, és 2017. november 19-én hunyt el Szerencsen. Királyhelmecen érettségizett, majd Pozsonyban szerzett színészdiplomát.
Pályafutása során a szlovákiai magyar színházi élet meghatározó társulataiban játszott: a Komáromi Jókai Színházban, a Kassai Thália Színházban és a SZEVASZ Színházban, emellett fellépett Győrben, Nagyszombatban és más városokban is. Több szlovák filmben is jelentős szerepeket kapott. Művészi munkáját rangos elismerésekkel jutalmazták. Beckett Godot-ra várva című darabjában nyújtott alakításáért a Kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján elnyerte a legjobb alakítás díját, később pedig a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést is átvehette a Bányavakság című előadásban nyújtott teljesítményéért.
Komárom legjobb sportolóit díjazták
Május 5-én, kedden rendezték meg azt az ünnepséget, amelynek keretében Komárom város legkiválóbb sportolóit köszöntötték és díjazták. A 2025-ben kimagasló…
Komáromban járt a brit nagykövet
Április 28-án, kedden Komáromba látogatott Nagy-Britannia pozsonyi nagykövete, Bilal Zahid. Látogatása során több helyszínt is felkeresett, a délelőtti…
Átadták a városi elismeréseket
Április 26-án, vasárnap tartotta közös ünnepi testületi ülését Észak- és Dél-Komárom önkormányzata. Az esemény keretében adták át a városi kitüntetéseket: a…
A vegyes települési és a konyhai hulladékelszállítás 2026. május 01-én és május…
A városi hivatal illetékes főosztálya értesíti a lakosokat a családi házas övezetekben a vegyes települési hulladék (a gyűjtőedény kiürítése) és a…





