A legutóbbi testületi ülés témája volt az idei évben megvalósuló fejlesztések, tőke jellegű kiadások. Az idei év első csomagjában 855 094 euróról döntöttek a képviselők, amelyet saját költségvetéséből fedez a város.
A lista első részén már korábban jóváhagyott fejlesztések és pályázati önrészek voltak, amely esetében a külső forrástegészíti ki a város.
Ennek keretén belül idén megvalósul (a pályázati támogatást önrésszel kiegészítve):
· 16 bérlakás épül
· Kiépül az út Harcsáson 1,2 km hosszúságban, az utat szélesítve
· Felújításra kerül az óvoda a Béke utcában
· Két fejlesztés lesz a Kajak-kenu klubban 350 ezer euró meghaladó összegben
· Két informatikai fejlesztés 450 ezer eurót megközelítő értékben
· A VII lakótelep revitalizációs projektje
· Megépül az új komposztáló
· Folytatódik a kerékpárutak építése
· Kiépül a Rodinka és a Cistinka játszótér, ezekhez a város közel 50 ezer euróval járul hozzá
· Elkészül az egész várost felölelő kerékpáros koncepció
· A termálfürdő felújítására elkészül a teljes tervdokumentáció
Az idei év kiemelt tervei közé lett még besorolva:
· 150 ezer euró parkolóhelyek kiépítésére
· 115 ezer euró konténerállomások felújítására, bezárására
· A VII és II lakótelepet átkötő út mellett járda épül
· A Stúr utca végén (Menház előtt) megnyílik az utca, segítve a forgalmat
· A város saját faiskolát létesít, ezzel a jövőben teret biztosítva még több fa kiültetésére
Képviselői javaslatra várólistára került a kamerarendszer bővítése 30 ezer euró értékben, amihez a fedezetet még a következő testületen kell elfogadni. Előreláthatólag az áprilisi ülésen további fejlesztések tervezete lesz napirenden, ami a tavalyi év gazdálkodása alapján kerülhet megvalósításra.
Folytatódik a kerékpárutak építése
Az elmúlt napokban megkezdődött egy újabb kerékpárút szakasz építése. A mostani fejlesztés a központi állomástól indul a Petőfi utca mentén. A város már…
Teljesen átalakult a IX bástya környéke
Hosszú évekig volt elhanyagolva a IX bástya környéke, ahol az elburjánzott növényzet mellett hajléktalanok laktak és illegális szemétlerakatként szolgált.…
Komáromból indult a béke futás
Az idei évben Komáromból indul és északi irányba tart a béke futás szlovákiai szakasza. A több mint 3 évtizedes kezdeményezés közel 140 nemzetet köt össze.…
Komáromban tanácskoztak a városok polgármesterei
Komáromban tartotta ülését a Szlovákiai Városok Uniója. A tanácskozás során több aktuális téma is felmerült, amellyel az önkormányzatoknak meg kell birkózniuk…