A város vezetése a városházán fogadta a KFC férfi csapatát, melynek a bajnokság vége előtt két fordulóval sikerült kivívni a feljutást az első ligába. Keszegh Béla polgármester megköszönte a csapatnak, a stábnak és a vezetőségnek ezt a történelmi sikert, amelyről eddig álmodtunk.
Mindenki izgalommal várja az első mérkőzéseket az első ligában az új stadionban, amelynek befejezését jelenleg az év végéig tervezik. A fenntartást az önkormányzat is támogatja, hiszen a stadion működéséhez évente 205 ezer euróval járul hozzá a közös megállapodás szerint.
A csapat tagjaival tervben van egy közönségtalálkozó is, amelyet a klub a bajnokság teljes lezárása utánra tervez.
Diákok szépítik a város közterületeit
Már több éve sikeresen zajlik az együttműködés Komárom városa és a Karvai Kereskedelmi, Szolgáltatóipari és Vidékfejlesztési Szakközépiskola között. A…
A csődközeli helyzettől a milliós beruházásokig és a legolcsóbb vízig
A komáromi KOMVaK vízgazdálkodási vállalat az elmúlt évtizedben rendkívüli átalakuláson ment keresztül. Egy olyan vállalatból, amelyet évekkel ezelőtt csőd és…
6. Komáromi ostromlakoma
Jókai Mór írja le részletesen a Forradalmi és csataképek című elbeszélésciklusában, hogyamikor 1849 áprilisában Guyon Richárd vezérőrnagy Komáromban átvette a…
Komárom idén is kékbe borul az autizmus világnapján
Komárom város idén is kifejezi az együttérzését az autizmussal élőkkel, és folytatja azt a szép hagyományt, amely az elfogadás és a figyelem fontosságára…







