Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
20. júl. 2026 7:48
2026. júl. 20. 7:48
Emléktáblával tiszteleg Komárom a Klapka-induló szerzője előtt

Ünnepélyes megemlékezéssel tisztelgett Komárom városa és a Jókai Közművelődési Egyesület Egressy Béni halálának 175. évfordulója előtt. Az alkalomból a Tó utcában található emléktábla új elemmel gazdagodott: a korábbi feliratos emléktáblát Egressy Béni portréjával és Komárom város trikolorját ábrázoló alkotással egészítették ki.

Az ünnepség a Borostyán Együttes előadásával kezdődött, majd Keszegh Béla polgármester köszöntötte a megjelenteket. Beszédében hangsúlyozta, hogy Komárom történelméhez számos kiemelkedő személyiség kötődik, közülük azonban Egressy Béni különleges helyet foglal el, hiszen ő szerezte a Klapka-indulót, amelyet a komáromiak ma is a város himnuszaként tartanak számon.

A polgármester kiemelte, hogy Egressy Béni sokoldalú művész volt, akinek munkássága hosszú időn át nem kapta meg a méltó figyelmet. Az elmúlt évtizedekben azonban egyre több kezdeményezés idézi fel emlékét Komáromban. Ennek egyik jelképe a városháza tornyában, Stubendek László kezdeményezésére 1998 óta megjelenő huszár, amely óránként eljátssza a Klapka-indulót. Huszonöt évvel ezelőtt a Jókai egyesület kezdeményezésére emléktáblát is avattak a Tó utcában, azon a helyen, ahol Egressy Béni megkomponálta a Klapka-indulót. Néhány évvel ezelőtt pedig a városi művelődési ház is felvette a zeneszerző nevét. Az idei évfordulón ez az emlékhely újabb méltó elemmel bővült.

Az új portrét Szilva Emőke képzőművész készítette. Az alkotó korabeli történelmi források alapján olyan ábrázolást választott, amely Egressy Bénit abból az időszakból idézi meg, amikor a Klapka-induló megszületett.

Az ünnepségen Keszegh Margit, a Jókai Közművelődési Egyesület elnöke felidézte a negyedszázaddal ezelőtti emléktábla-avatás történetét, és megemlékezett Szénássy Zoltán tanárról, akinek kezdeményezésére az eredeti emléktábla létrejött.

Szabó Csekei Tímea helytörténész beszédében Egressy Béni rendkívül sokoldalú életművét ismertette. Rámutatott, hogy a zeneszerző nemcsak a Klapka-induló és a Szózat megzenésítőjeként vált ismertté, hanem több Erkel Ferenc-operához írt szövegkönyvet, sikeres színészként is dolgozott, emellett szerkesztői, fordítói munkássága is jelentős volt.

Az emléktábla alá egy QR kód is került, ahol a mesterséges intelligencia segítségével Egressy Béni is megszólal. Bár Egressy Béni életének csak egy rövidebb szakaszát töltötte Komáromban, alkotói pályájának egyik fontosabb műve itt született meg. A város ezért ma is kiemelt kötelességének tekinti emlékének ápolását, amelyhez az új portréval kibővített emléktábla is méltó módon járul hozzá.

További hírek
Februárban indul a művelődési ház felújítása

Átfogó, történelmi jelentőségű felújítás előtt áll a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ. A 3,5 millió eurós beruházásnak köszönhetően az épület…

23. 10. 2026
2026. 10. 23.
Részletek megjelenítése
Seress Rezső miniszobra várja a YUK Kultúrpont látogatóit

Újabb különleges alkotással gazdagodott Komárom belvárosa. A Tiszti pavilon pincéjében működő YUK Kultúrpont lejáratánál Seress Rezső, a világhírű „Szomorú…

22. 10. 2026
2026. 10. 22.
Részletek megjelenítése
Új parkolóhelyek épülnek Komáromban – csütörtöktől használhatók a singellői…

Újabb jelentős parkolófejlesztés fejeződik be Komáromban. A Singellő városrészben kialakított 95 férőhelyes parkolót október 22-től, csütörtöktől már…

21. 10. 2026
2026. 10. 21.
Részletek megjelenítése
A komáromi kutyák novemberben költöznek

Három héten belül elkészül Komárom új kutyamenhelye, így várhatóan novemberben a négylábú lakók is átköltözhetnek a gadóci, elavult létesítményből a Harcsás…

21. 10. 2026
2026. 10. 21.
Részletek megjelenítése