Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
4. Május 2021 8:23
2021. Május 4. 8:23
Erős taggal bővült a régió turisztikai szervezete

Érsekújvár városa is csatlakozott a Dunamente TDM-hez, melynek célja a régió turizmusának népszerűsítése és a turisztikai jellegű fejlesztések megvalósítása. Az idei évben újabb 60 ezer euró állami támogatást kaphat a szervezet, amelyet elsősorban a kerékpáros- és a vízi turizmus fejlesztésére tervezik költeni.

Néhány változáson esett át a Dunamente TDM (Turisztikai Desztináció Menedzsment), melynek tagjai az önkormányzatok Komáromtól Karváig, továbbá a helyi vállalkozások. Korábban Párkány város kilépett a szervezetből, önálló úton folytatja, viszont a tavalyi év végén Érsekújvár önkormányzata csatlakozott. Ezzel egy erős taggal bővül a szervezet, mely az idei évben is több tervet szeretne megvalósítani.

„A mai időkben a turizmus regionális jellegű, az ide érkezőknek csak közösen tudunk több napos tartalmas kikapcsolódást biztosítani. Ezért is fogtunk össze a régió önkormányzataival és vállalkozásaival ezen a téren. Komárom városával több más kezdeményezésben is együtt dolgozunk, rendszeresen egyeztetünk. Célunk egy erős régió, ahol a helyiek is színvonalasan tudnak kikapcsolódni, de az idelátogatók is maradandó élményekkel gazdagodnak” – fogalmazott Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere.

A turizmus működése a koronavírus idején nagyon korlátozott, ezt az ágazatot érintették a leginkább a bezárások. A szervezet pont ebből adódóan tartja fontosnak, hogy készülni kell a nyitásra, továbbá igazodni azokhoz az igényekhez és elvárásokhoz, amit a vírus okozott.

„Az idei évben is az egyik kiemelt terület a kerékpáros turizmus lesz, hiszen a jellege miatt a vírus után is egyre erősödhet ez a terület. Ugyancsak szeretnénk tovább folytatni a vízi lehetőségeket is, hiszen a Dunamente térségnek ez egy természetes adottsága. A Duna és a Vág folyó mellett Komáromban még a Holt-Vág is sok lehetőséget kínál, amit az elmúlt években folyamatosan fejlesztünk” – mondta el Keszegh Béla, Komárom polgármestere.

Tavaly a szervezet a kerékpárutak melletti infrastruktúrát bővítette infó- és szerviz pontokkal, de pihenőhelyek is létesültek. A kölcsönzőkbe Paton és Komáromba kerékpárokat, a Holt-Vág parti kölcsönzőbe pedig paddleboardokat vásároltak abból a támogatásból, amit a szervezet kapott. Több kiadvány is elkészült különböző nyelvi változatokban.

Az idei évben a tervek köz szerepel a széles térség aktuális kerékpáros térképének elkészítése egy modern kivitelezésben, ami a kerékpárosok közt a legközkedveltebb. „A katonai térképészeti hivatal által elkészített, 10 év után aktualizált változat a Somorja és Párkány közti szakaszt öleli fel, ezzel hasznos tervezést kínál az itt élőknek és a távolról érkezőknek egyaránt” – tette hozzá Duka Gábor, a Dunamente TDM igazgatója, Karva polgármestere.

Az állami támogatásból a szervezet még okos padokat is telepítene, amely napelemes megoldásban kínál a kerékpárutakon ingyenes wi-fi szolgáltatást és mobil töltési lehetőséget. Emellett egy Dunai kilátó is tervben van a költségvetésben, amely az Erzsébet-híd közelében kínálna a kerékpárosoknak egy megállót egy különleges fotó kerettel.

A szervezet az év elején új tagokat is választott az elnökségbe. Az elnökség része lesz Érsekújvár képviselete, továbbá Orosz Örs megyei képviselő, a Sine Metu polgári társulás vezetője. A közeljövőben alakul meg Nyitra megye TDM-je, aminek a kerületben található szervezetek lesznek a tagjai. Előreláthatólag a Dunamente TDM is bekapcsolódik a kerületi szervezetbe, amivel további források érkezhetnek a turisztikai fejlesztésekre és a kerületi szervezet népszerűsítheti a Dunamente térséget a turisztikai rendezvényeken.

További hírek
Egyre több turista érkezik Komáromba

A turisztikai irodák adatai jelzik, egyre több turista látogatja meg Komáromot. Nem csak a látogatók száma, de az iroda forgalma is jelentősen emelkedett,…

11. 09. 2025
2025. 09. 11.
Részletek megjelenítése
A vegyes települési hulladék, a konyhai hulladék és a kerti zöld…

A városi hivatal illetékes főosztálya értesíti a családi házakban élő város polgárait, hogy a vegyes települési hulladék (a gyűjtőedény kiürítése), a konyhai…

9. 09. 2025
2025. 09. 9.
Részletek megjelenítése
Gyűjtőudvar és a Komposztáló telep a munkaszüneti nap idején – 2025. szeptember…

A Komáromi városi hivatal illetékes főosztálya értesíti a város polgárait, hogy Komáromban a Gyűjtőudvar és a Komposztáló telep a munkaszüneti nap idején…

9. 09. 2025
2025. 09. 9.
Részletek megjelenítése
Jövőre újra Spartan Race Komáromban

Az idei sikeres kezdés után jövőre folytatódik a világ egyik legismertebb sportkihívása Komáromban. A Spartan Race indulói 2026-ban is beveszik a komáromi…

5. 09. 2025
2025. 09. 5.
Részletek megjelenítése