Hétfőn kapta a város a hivatalos értesítést, hogy a közlekedési minisztérium támogatja a következő kerékpárút szakaszok építését Komáromban. A közel fél millió eurós fejlesztés keretén belül megépül a kerékpárút a vasútállomástól a Petőfi utcán a Šulek gimnáziumig, igazodva a helyiadottságokhoz. Több helyen a meglévő járdát szélesítve, a gyalogos és a kerékpáros sávokat is kialakítva (nem a parkolóhelyek rovására). Ugyancsak bővül a Vág parton is a kerékpárút, ahol a rákötések (csárda mellett) épülnek ki, tovább a korábban felújított útszakaszon kapnak nagyobb és biztonságosabb teret a kerékpárosok.
A város már elkészített a pályázati anyagát a következő felhívásra is, amely során azEötvös utca kerékpáros útjára igényel támogatást, továbbá a kerékpárút folyatására Jókaiszínháztól a Hoffer-Schell kútig. Minkét esetben mindkét oldalon, ahelyi adottságokhoz igazodva.

Jelentősen nőtt a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban
Jelentősen javult a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban. Míg 2024-ben megközelítőleg 400 tonna konyhai hulladékot gyűjtöttek be a város…
Kiváló értékelést kapott Komárom
Komárom városa a legmagasabb, A+ minősítést kapta a közbeszerzések felelős és átlátható lebonyolításáért. A TRANSPAREX társaság országos értékelésében a város…
Komárom legidősebb polgárát köszöntötték
Október az idősek iránti tisztelet hónapja, amely alkalmat ad arra, hogy külön figyelmet fordítsunk városunk idősebb lakosaira, és kifejezzük megbecsülésünket…
Folytatódik a Jókai Mór Alapiskola felújítása
Újabb jelentős fejlesztés kezdődhet a komáromi Jókai Mór Alapiskolában. A sikeres pályázatnak köszönhetően az intézmény 823 ezer eurós támogatást kapott az…