Hosszú időn át elhanyagolt állapotban, felhalmozott zöld- és egyéb hulladék között állt Komárom első polgármesterének, Amtmann Jenőnek a sírja a katolikus temetőben. A sír a temető hátsó részében, az Aranyember utca közelében található, ahol sokáig rendezetlen körülmények uralkodtak.
Az elmúlt időszakban a temető új gondozója, a Somnia n.o., megkezdte az elhanyagolt területek rendezését, valamint a védett sírok felújítását.
Amtmann Jenő sírjának rendbetételében Nagy Tibor vállalkozó is közreműködött: a sírkövet megtisztította, valamint a felületet impregnálta. A sír környezetének rendezéséről a Somnia no. gondoskodott.
A szervezet korábban több katonasír és egyéb védett sír felújítását is elvégezte. Emellett pályázati forrás bevonásával megújult a temető központi feszülete is, egy 1785-ben készült barokk kereszt.
Ki volt Amtmann Jenő?
Amtmann Jenő (1812–1873) a 19. századi Komárom meghatározó közéleti szereplője volt, akit a város első, modern értelemben vett polgármesterének tartanak. A korábbi városbírói rendszert felváltó, 1848-as közigazgatási reformok nyomán 1848. május 26-án választották meg a tisztségre.
Pályafutását városi főjegyzőként kezdte, majd polgármesterként aktív szerepet vállalt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Komárom védelmének és működésének megszervezésében. A szabadságharc leverése után is jelen maradt a közéletben: 1861-ben országgyűlési képviselőjelöltként is indult. Személye a komáromi önkormányzatiság kialakulásának egyik fontos alakja, emléke a város történetének meghatározó korszakához kötődik.
Jelentősen fejlődik Komárom turizmusa
A komáromi régió turizmusa új lendületet kapott a sikeres regionális együttműködésnek és az innovatív fejlesztéseknek köszönhetően. Egy sajtótájékoztató…
Kezdődhet a termálfürdő főépületének felújítása
Megkezdődhet a komáromitermálfürdő főépületének átfogó felújítása. A beruházás első szakaszára Komárom város önkormányzata mintegy 900 ezer eurót…
Kérdőív a szociális szolgáltatásokról
Tisztelt válaszadó ! az Önhöz eljuttatott kérdőív a Komárom városa által jelenleg nyújtott, illetve a jövőben nyújtandó szociális szolgáltatások…
Fergeteges gyereknappal indul a Komáromi Nyár
Május 31-én egy hatalmas, városszerte zajló gyereknappal veszi kezdetét a Komáromi Nyár, amely egészen szeptember 15-ig kínál gazdag programsorozatot az…




