Az idei évben is folytatódik a járda program, amely keretén belül nagyobb járdaszakaszok újulnak meg Komáromban. Nemrégiben befejeződött egy felújítás a Komensky utcán, a munkálatok a Gazda utcán folytatódnak.
Az idei évben 80 ezer eurót különített el a képviselő testület a járdák összefüggő felújítására. A testület döntése alapján elsőként a Komensky utcán zajlott felújítás, ahol a munkálatok a közvilágítást és a járdaszegélyeket is érintették.
A munka a Gazda utca és az Ispotály utca találkozásánál folytatódik, ahol ugyancsak átfogó munkára kerül sor. A rossz állapotban lévő járda alatt több helyen hiányzott a megfelelő alap.
Újabb fejlesztés a Holt-Vágon és a fürdőben
Sikeres volt Komárom az Interreg turisztikai pályázatán belül, ahol a Pons Danubii előkészítésében, a partnervárosokkal közösen pályázott. Ennek keretén belül…
17 utca kerül felújításra
A képviselő testület június végi ülésén született meg a döntés, hogy újabb útfelújítási csomag kerül megvalósításra. Az ősszel induló teljes felújítások során…
Komáromi füzetek a diákoknak
Az önkormányzat támogatásával díjmenetesen kapják meg a komáromi diákok az iskolakezdéshez szükséges füzetcsomagot a következő tanévtől. A füzetek saját…
Restaurálták a művészeti iskola ablakait
Színvonalas munkával sikerült restaurálni a művészeti iskola 150 éves épületének ablakait. A 43 295 eurós felújítás költségeit az önkormányzat fedezte. …