Az idei évben is további kukatároló helyek épülnek. A képviselő testület erre az évre 100 ezer eurót fogadott el erre a célra a város költségvetéséből. A következő hónapokban az alábbi helyeken épül új tároló vagy kerül bővítésre: Ifjúság utca, Nagy Károly utca, Kisér sor, Kassai utca, Damjanic h utca és Víz utca.
Komáromban közel 180 kukatároló fészek van, amiből az önkormányzat az elmúlt években 8 6-ot felújított, átépített vagy teljes újat épített, amit most további 7 hely követ. Erre a célra az önkormányzat az elmúlt években 1,1 millió eurót meghaladó összeget költött.
Több városban a kukatárolók építését az önkormányzat nem vállalja magára, mivel a lakosok fizetik a saját tartalékalapjukból. Komáromban ezt az önkormányzat vállalta, hogy városunkban nagyobb legyen a rend.
Folyamatosan épülnek az új tárolók, azonban nem kis összeg megy el a rongálásokra és a nem szakszerű használatra (kuka mellé rakott hulladék). Rendszeresek a zárak feltörése, a tetőszerkezet megbontása, de már több alkalommal ellopták az állomást figyelő kamerát is.
A nagyobb rend érdekében kiemelten fontos az összefogás, szükség esetén a városi rendőrség bevonása. A rongálásokat és a nem megfelelő használatot a közös kasszából fizeti a város, azaz a lakosok fizetik. Vigyázzunk közösen a rendre, úgy ahogy saját otthonunkban.
A csődközeli helyzettől a milliós beruházásokig és a legolcsóbb vízig
A komáromi KOMVaK vízgazdálkodási vállalat az elmúlt évtizedben rendkívüli átalakuláson ment keresztül. Egy olyan vállalatból, amelyet évekkel ezelőtt csőd és…
6. Komáromi ostromlakoma
Jókai Mór írja le részletesen a Forradalmi és csataképek című elbeszélésciklusában, hogyamikor 1849 áprilisában Guyon Richárd vezérőrnagy Komáromban átvette a…
Komárom idén is kékbe borul az autizmus világnapján
Komárom város idén is kifejezi az együttérzését az autizmussal élőkkel, és folytatja azt a szép hagyományt, amely az elfogadás és a figyelem fontosságára…
A legjobb pedagógusokat díjazták
A pedagógusnap alkalmából március 26-án ünnepélyes keretek között díjazták a legkiválóbb pedagógusokat a komáromi Tiszti pavilonban. Az eseményen az…