Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
13. okt. 2026 15:29
2026. okt. 13. 15:29
Jelentősen nőtt a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban

Jelentősen javult a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban. Míg 2024-ben megközelítőleg 400 tonna konyhai hulladékot gyűjtöttek be a város területén, addig 2025-ben ez a mennyiség már elérte a 951 tonnát. A rendszer átszervezésével és intenzívebb kommunikációval egyetlen év alatt közel két és félszeresére sikerült növelni a begyűjtött mennyiséget.
A konyhai hulladék elkülönített gyűjtése az elmúlt években az önkormányzatok kötelező feladata lett. Komáromban korábban külső vállalat végezte ezt a szolgáltatást, 2025-ben azonban a feladatot átvette a városi tulajdonú KN Smart Servis, amely átszervezte a rendszert. Az eredmények már az első évben jelentős javulást mutattak.
A napokban a Környezetvédelmi Minisztérium is kiértékelte az önkormányzatok eredményeit, amelyek alapján az állami támogatások visszaosztása történik. Komárom Szlovákia lakosságszám szerinti 17. legnagyobb városa, a konyhai hulladék begyűjtésének eredményei alapján azonban a nyolcadik helyre került, több nagyobb és kerületi várost is megelőzve. A jobb eredmények egyúttal azt is jelentik, hogy a város az állami visszaosztásból magasabb támogatáshoz juthat.
A konyhai hulladék megfelelő gyűjtése környezetvédelmi szempontból is kiemelten fontos. Ha a biológiailag lebomló hulladék hagyományos módon a hulladéklerakóra kerül, bomlása során környezetre káros gázok keletkezhetnek. Megfelelő feldolgozással ugyanakkor értékes alapanyaggá válhat, amelyből akár bioenergia is előállítható.
A következő időszak egyik lehetősége ezért annak vizsgálata, hogy Komárom a begyűjtött konyhai hulladékot a jövőben saját rendszerben is hasznosítani tudja-e. Ez tovább csökkenthetné a hulladékkezelés környezeti terhelését, miközben a keletkező energia helyben történő felhasználására is lehetőséget teremthetne.

Öt év alatt 13-ról több mint 47 százalékra nőtt a szeparálás

A konyhai hulladék begyűjtésének javulása része annak a hosszabb folyamatnak, amelynek során Komáromban folyamatosan emelkedik a szelektíven gyűjtött hulladék aránya. Miközben a városban keletkező hulladék teljes mennyisége növekszik, egyre nagyobb részét sikerül elkülönítve begyűjteni és hasznosításra továbbítani.
Az elmúlt öt évben a hulladékszeparálás aránya mintegy 13 százalékról több mint 47 százalékra emelkedett. Az idei előrejelzések alapján ez az arány várhatóan már meghaladja az 50 százalékot, vagyis a Komáromban keletkező hulladék több mint felét szelektíven gyűjthetik. Az eredményekhez több, az elmúlt években megvalósított beruházás is hozzájárult. Pályázati források segítségével fejlesztették a városi gyűjtőudvart, és a közeljövőben várható a régi gyűjtőudvar átépítése, korszerűsítése is.
Fontos előrelépést jelentett a komposztálótelep kiépítése is, amely évente 2240 tonna zöldhulladék befogadására és feldolgozására alkalmas. A konyhai hulladék mellett az újonnan elkülönítetten gyűjtött hulladéktípusok – többek között a textilhulladék – esetében is folyamatosan bővül a rendszer.

Folytatódik a konténerállomások korszerűsítése

A város a hulladékgyűjtés körülményeinek javítására is jelentős összegeket fordít. Komáromban több mint 179 konténerállomás található, amelyek közül eddig mintegy 90-et sikerült felújítani vagy zárttá alakítani. Az erre fordított összeg meghaladja az 1,2 millió eurót. A fejlesztések a következő időszakban is folytatódnak.
A hulladékgazdálkodás évről évre Komárom költségvetésének egyik legjelentősebb kiadását jelenti. A növekvő hulladékmennyiség miatt ugyanakkor nemcsak a rendszer fejlesztése fontos, hanem az is, hogy a keletkező hulladék minél nagyobb részét sikerüljön elkülönítve összegyűjteni és újrahasznosítani vagy más módon hasznosítani.
A konyhai hulladék begyűjtésének egy év alatt elért jelentős javulása azt mutatja, hogy a rendszer átszervezésével, megfelelő infrastruktúrával és a lakosok együttműködésével számottevő eredményeket lehet elérni. Komárom célja, hogy a következő években tovább növekedjen a szelektíven gyűjtött hulladék aránya, miközben a hulladékkezelés egyre hatékonyabbá és környezetbarátabbá válik.

További hírek
Kiváló értékelést kapott Komárom

Komárom városa a legmagasabb, A+ minősítést kapta a közbeszerzések felelős és átlátható lebonyolításáért. A TRANSPAREX társaság országos értékelésében a város…

12. 10. 2026
2026. 10. 12.
Részletek megjelenítése
Komárom legidősebb polgárát köszöntötték

Október az idősek iránti tisztelet hónapja, amely alkalmat ad arra, hogy külön figyelmet fordítsunk városunk idősebb lakosaira, és kifejezzük megbecsülésünket…

9. 10. 2026
2026. 10. 9.
Részletek megjelenítése
Folytatódik a Jókai Mór Alapiskola felújítása

Újabb jelentős fejlesztés kezdődhet a komáromi Jókai Mór Alapiskolában. A sikeres pályázatnak köszönhetően az intézmény 823 ezer eurós támogatást kapott az…

8. 10. 2026
2026. 10. 8.
Részletek megjelenítése
Napelemekkel csökkenti energiaköltségeit Komárom városa

Komárom városa az elmúlt években nagy hangsúlyt helyez az energiahatékonyság növelésére, az energiafogyasztás és ezzel együtt a működési költségek…

7. 10. 2026
2026. 10. 7.
Részletek megjelenítése