Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
3. okt. 2023 7:40
2023. okt. 3. 7:40
Kerékpáron az iskolába – pályázati támogatásból fejlesztések

A közlekedési minisztérium pozitívan bírálta el a város pályázatát, amely a kerékpáros közlekedés fejlesztésére irányult. Komárom városa 29 611,50 eurós támogatást kap a projekt megvalósítására, amelyhez a város további 1 558,50 eurós önrészt vállal.

A projekt célja kerékpáros infrastruktúra fejlesztése – fedett kerékpártárolók és állványok kiépítésével a városi fenntartású alapiskolákban. A kerékpáros infrastruktúra új elemeinek kiépítésének célja, hogy még több gyerek járjon kerékpáron iskolába. A napi kerékpározás az egészséges életmód szempontjából is fontos, de az autós forgalom csökkentésével a környezetvédelem szempontjából is jelentős tényező.

A projekt megvalósítása során megvalósul 6 nagyobbfedett, 3 kisebb fedett kerékpártároló kiépítése, továbbá 72 darab kerékpárállvány elhelyezése.

A projektben szereplő infrastrukturális elemek az iskolák igényeinek felmérése után kerültek bele a pályázati anyagba. A nyár folyamán aláírásra került a támogatásra szóló szerződés, majd az ősz folyamán valósul meg az egyes elemek kihelyezése.

Az új kerékpártárolók és állványok a következőképpen kerülnek kihelyezésre:

Komenský utcai Alapiskola – 4 új kerékpártároló, egyenként 10-12 kerékpár elhelyezésére

Határőr utcai Alapiskola– 30 új bicikliállvány kihelyezése, 60 kerékpár számára

Rozmaring utcai Alapiskola– kerékpártároló kiépítése 3 új bicikliállvánnyal, egyenként 5-6 kerékpár elhelyezésére, kerékpártároló kiépítése 6 új állvánnyal 10-12 kerékpár elhelyezésére

Munka Utcai Alapiskola – 2 új kerékpártároló kiépítése, 3-3 új állvány kihelyezésével, mindkettő 5-6 kerékpár elhelyezésére alkalmas és 15 különálló kerékpárállvány kihelyezése

Jókai Mór Alapiskola– 1 kerékpártároló kiépítése 6 új bicikliállvánnyal 10-12 kerékpár elhelyezésére

Eötvös Utcai Alapiskola – 6 kerékpárállvány kihelyezése 12 kerékpár számára 

További hírek
Rekordértékű fejlesztések Komáromban

A tavalyi év Komárom történetének egyik legsikeresebb fejlesztési időszaka volt. A megvalósult beruházások összértéke meghaladta a 7,2 millió eurót, ami az…

29. 01. 2026
2026. 01. 29.
Részletek megjelenítése
Óvatos nyitottság jellemzi a pedagógusok mesterséges intelligenciához való…

Átfogó felmérés készült a Komárom város által fenntartott alapiskolák pedagógusainak mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos tapasztalatairól és…

29. 01. 2026
2026. 01. 29.
Részletek megjelenítése
Sikeresen zárult a jótékonysági kezdeményezés

Ünnepélyes és megható pillanatok között adták át a Mentálisan Sérültek Napközi Otthonának a karácsonyi időszakban megrendezett jótékonysági vásár teljes…

22. 01. 2026
2026. 01. 22.
Részletek megjelenítése
Pályázati felhívás a 2026-os évi támogatási kérelem benyújtására

Komárom város önkormányzata meghirdeti pályázati felhívását támogatási kérelmek benyújtására a 8/2022 számú általános érvényű rendelet értelmében (ÁÉR) a…

19. 01. 2026
2026. 01. 19.
Részletek megjelenítése