Jelentős felújítás kezdődött a Komáromi Művészeti Alapiskola mindkét épületszárnyában. A munkálatok teljes egészében az önkormányzat saját költségvetéséből valósulnak meg, összesen közel 400 ezer eurós beruházás keretében.
A Jókai utcai történelmi épület homlokzata az elmúlt évek során jelentősen károsodott, ezért időszerűvé vált annak felújítása. A munkálatok során kijavítják a sérült homlokzatot, amely a korábbi műemlékvédelmi kutatások eredményei alapján egységes fehér színt kap. A felújítás szervesen kapcsolódik a tavaly elvégzett restaurálási munkákhoz, amikor az épület eredeti ablakait újították fel. Akkor a redőnyök helyreállítása mellett több mint 150 éves öntött üvegeket is sikerült megmenteni és restaurálni.
A beruházás a Nyár utcai modern épületszárnyat is érinti. Itt a tetőszerkezet javítása és hőszigetelése mellett kicserélik a nyílászárókat, valamint elkészül az épület homlokzati hőszigetelése is. A fejlesztéseknek köszönhetően az iskola energiahatékonyabbá válik, miközben külső megjelenése is jelentősen megújul.
A történelmi épület felújításának költsége mintegy 40 ezer euró, míg a modern szárny korszerűsítése 340 ezer euróból valósul meg. A közel 400 ezer eurós beruházást teljes egészében Komárom önkormányzata finanszírozza saját költségvetéséből.
A Komáromi Művészeti Alapiskola a város egyik legnépszerűbb oktatási intézménye: a most zárult tanévben közel 1100 diák tanult az intézményben. Az iskola magasan képzett és nagy tapasztalattal rendelkező pedagógusai a zene, a képzőművészet és számos más művészeti ág területén biztosítanak magas színvonalú oktatást, így a mostani beruházás hosszú távon is hozzájárul az intézmény méltó működési feltételeinek biztosításához.
Megújul a komáromi úszoda belső tere
Jelentős belső felújítás kezdődött a komáromi városi úszodában. A napokban elindult munkálatok célja, hogy korszerűbb, esztétikusabb és kényelmesebb környezet…
Komárom folytatja a városi bérlakások felújítását és új lakások építését
Komárom városa lakáspolitikájának megvalósítását a meglévő lakásállomány folyamatos felújításával, az épületek energiahatékonyságának növelésével, valamint új…
A város legjobb diákjait köszöntötték
Június 16-án, kedden délelőtt ünnepélyes keretek között fogadta a város vezetése a legjobb diákokat Tiszti Pavilonban. Az elismerésben azok a diákok…
Bővült a kétnyelvűség a régió buszmegállóiban
Jelentős előrelépés történt a kétnyelvű tájékoztatás területén a Komáromi járásban. Az Arriva vállalat az elmúlt időszakban mintegy 507 autóbusz-megállóhelyen…




