Az összes önkormányzati alapiskola bekapcsolódott a Mobilitás hetébe. Több akció keretén belül népszerűsítették a kerékpározást a gyerekek körében, hogy minél többen járjanak iskolába is két keréken. Előadások keretén belül szó volt a közlekedésbiztonságról, Bujna Zoltán a fontos részletek mellett a kerékpáros kalandjairól is mesél, amivel bejárta a világot.
Több iskola a természetbe is kibiciklizett, vagy más projektbe bekapcsolódott. Voltak iskolák, ahol a tömegközlekedést is népszerűsítették közös buszozással, hiszen Komáromban ingyenesen lehet kihasználni ezt a környezetbarát lehetőséget.
Az önkormányzat is igyekszik fokozatosan javítani a körülményeket, a közeljövőben újabb kerékpárút építése indul és készül a dokumentáció a következő hosszabb szakaszokra. Az összes önkormányzati iskolában az ősz folyamán bővülnek kerékpár tárolási lehetőségek, bicikli állványok és fedett parkolók formájában.
Jelentősen javult Komárom az átláthatóság terén
Komárom városa jelentős előrelépést ért el az önkormányzatok átláthatóságát vizsgáló országos felmérésben. A Transparency International napokban közzétett…
Megújult a Művészeti Iskola mindkét szárnya
Ünnepélyes keretek között adták át a komáromi Művészeti Alapiskola felújított épületszárnyait. Megújult a Jókai utcai, mintegy 130 éves történelmi épületrész…
Jelentősen nőtt a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban
Jelentősen javult a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban. Míg 2024-ben megközelítőleg 400 tonna konyhai hulladékot gyűjtöttek be a város…
Kiváló értékelést kapott Komárom
Komárom városa a legmagasabb, A+ minősítést kapta a közbeszerzések felelős és átlátható lebonyolításáért. A TRANSPAREX társaság országos értékelésében a város…

















