Komárom város az elmúlt napokban több módon igyekezett megszervezni a segítséget az ukrajnai harcok miatt nehéz helyzetbe jutott családoknak, a háború elől menekülőknek. Több lakos, civil szervezet és vállalkozó jelezte segítő szándékát. Fontos, hogy jól szervezett legyen a segítség, hogy a legszükségesebb helyre kerüljenek az adományok és olyan csomagok, amire a legnagyobb szükség van. Ugyancsak elindult a szervezése annak a lehetőségnek is, hogyan tudna a város a menekülő családoknak menedéket biztosítani szükség esetén. A Városok Unióján belül a városok polgármesterei folyamatosan egyeztetnek, de más szervezetek is keresik az együttműködést és a közös cselekvést.
Jelenleg leginkább az élelmiszer hiánya érinti bizonyos területeket, mivel akadozik az utánpótlás és pánik szerű a felvásárlás. Ebből adódóan megindult a gyűjtés, hogy élelmiszer csomagokat célirányosan eljuttassunk az érintettekhez.
A segíteni szándékozók az adományaikat a városi rendőrség épületében adhatják le minden nap 24 órában, legfőképpen nem romlandó, tartós élelmiszerekre lenne szükség, amelyek könnyen elkészíthetők és fogyaszthatók ( pástétomok, instant levesek, konzervek, kekszek…). Már jelentkeztek fuvarozók, akik készek segíteni, célba juttatni az adományokat.
A további felajánlásokat az info@komarno.sk e-mail címen lehet jelezni. Komárom megtesz mindent azért, hogy segítsük a bajba jutottakat.
Kerekasztal az oktatás jövőjéről Komáromban
Komáromba látogatott TomášDrucker iskolaügyi miniszter, aki a Tiszti pavilonban egy kerekasztal beszélgetésen vett részt. A téma az iskolarendszer…
Elismerés a sikeres kajakosoknak
A hétvégén zajló U23-as kajak-kenu Európa-bajnokság sikeres komáromi résztvevőit fogadták a városházán. Bugár Réka egy arany (K4-500m) és egy ezüst (K2-50m)…
Újabb fejlesztés a Holt-Vágon és a fürdőben
Sikeres volt Komárom az Interreg turisztikai pályázatán belül, ahol a Pons Danubii előkészítésében, a partnervárosokkal közösen pályázott. Ennek keretén belül…
17 utca kerül felújításra
A képviselő testület június végi ülésén született meg a döntés, hogy újabb útfelújítási csomag kerül megvalósításra. Az ősszel induló teljes felújítások során…