Június 3-án, pénteken befejezték a pihenő kialakítását a Spicchez közel. A város tervei alapján az árvízvédelmi vállalat kivitelezte a munkát, a partot is megerősítve, biztonságos lépcsőt és pihenőhelyeket kialakítva. Emellett a városnak sikerült visszaszerezne a Szlovák Földalaptól a Spiccre kivezető útszakasz területét a sáncon, így heteken belül a kerítés egy részét is el fogják távolítani egy szakaszon és ki lehet sétálni majd a két folyó találkozásához. A képviselő-testület már elfogadta a nagy útfelújítási csomagot, elindult már a közbeszerzés is, melynek része a korzó/útszakasz felújítása és szélesítése a csárdától egész a Spiccig. Nem csak teljes lesz a szélesség mindenhol, de megújul a burkolat és az új közlekedési szabályok nagyobb teret adnának a gyalogosoknak, kerékpárosoknak és görkorcsolyásoknak, közelebb a vízhez. A járművek pedig elválasztva közlekedhetnének a másik oldalon, a gáthoz közel. A Vág part így teljesen új képet kap a közeljövőben, elsősorban a lakosokat szolgálva. A többi szakaszon is az az elképzelés, hogy minél több helyen tudjanak a lakosok kijutni a vízpartra.
Nyit a csónakkölcsönző a Holt-Vág parton
únius 3-án, szombaton nyit a csónakkölcsönző a Holt-Vág parton. Június folyamán a hétvégenként várja a kikapcsolódni vágyókat 10:00 -20:00 között. …
Nyit a strand
Június 1-én nyit a komáromi strand. A medencék mellett újabb pihenőhelyek létesültek, a büfék kínálata is bővül. A vár szomszédságában és a sportcsarnok előtt…
ÉRTESÍTÉS - Ügyfélfogadási rend változása az Anyakönyvi Hivatalban
A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának közigazgatási osztálya vezérigazgatójának javaslatára Komárom Városa az Anyakönyvi Hivatalban csütörtökönként…
Zajlik a biológiai szúnyog gyérítés
Komárom városa a Vág folyó árterében május elején megkezdte a szúnyoggyérítést biológiai eljárással. A szakemberek első lépésként a szúnyogok legnagyobb…