Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
31. jan. 2025 7:36
2025. jan. 31. 7:36
Szijjártó Péter Komáromban

Csütörtökön Komáromba látogatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Elsőként a Selye János Gimnáziumban, a bencés emlékév kapcsán, korábbi bencés diákként tartott előadást.

Ezt követően a városházánfolytatta a látogatását, ahol Keszegh Béla és Molnár Attila polgármesterekkel tárgyalt. Szóba kerültek a határon átívelő fejlesztési források lehetőségei, továbbá a határon átnyúló egészségügyi-biztosító rendszer, amely keretén belül a határ túloldalán is lehetőség nyílna azegészségügyi szolgáltatások igénybe vételére.

Folytatódtak az egyeztetések a Monostori-híd kapcsán, hiszen a tranzit teher forgalom túl nagy terhet jelen a Duna északi oldalán. Szóba került a Jókai 200 emlékév is, mivelaz országgyűlés az idei évet Jókai emlékévnek nyilvánította és Komárom is készül az egyik leghíresebb szülöttjének az ünneplésére.

Szijjártó Péter egy komáromi trikolórral díszített mezt kapott Keszegh Bélától ajándékba, hiszen a külügyminiszter is Komáromban született, élt és jelenleg is több családtagja él Komáromban a Duna mindkét oldalán.

További hírek
Februárban indul a művelődési ház felújítása

Átfogó, történelmi jelentőségű felújítás előtt áll a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ. A 3,5 millió eurós beruházásnak köszönhetően az épület…

23. 10. 2026
2026. 10. 23.
Részletek megjelenítése
Seress Rezső miniszobra várja a YUK Kultúrpont látogatóit

Újabb különleges alkotással gazdagodott Komárom belvárosa. A Tiszti pavilon pincéjében működő YUK Kultúrpont lejáratánál Seress Rezső, a világhírű „Szomorú…

22. 10. 2026
2026. 10. 22.
Részletek megjelenítése
Új parkolóhelyek épülnek Komáromban – csütörtöktől használhatók a singellői…

Újabb jelentős parkolófejlesztés fejeződik be Komáromban. A Singellő városrészben kialakított 95 férőhelyes parkolót október 22-től, csütörtöktől már…

21. 10. 2026
2026. 10. 21.
Részletek megjelenítése
A komáromi kutyák novemberben költöznek

Három héten belül elkészül Komárom új kutyamenhelye, így várhatóan novemberben a négylábú lakók is átköltözhetnek a gadóci, elavult létesítményből a Harcsás…

21. 10. 2026
2026. 10. 21.
Részletek megjelenítése