Újabb járdaszakaszok felújítása fejeződött be Komáromban a város több éve zajló járdafelújítási programjának keretében. Ezúttal a Lúdpiac téren, a VÚB bankaelőtti járda kapott teljesen új burkolatot, emellett a Szent István szoborral szemben található járdaszakasz is megújult.
A beruházások a város saját költségvetéséből, az úgynevezett járdaprogram részeként valósultak meg. A két szakasz felújítása 50 ezer eurós költségvetésből valósult meg, térköves burkolással. Az önkormányzat évről évre folytatja a gyalogos infrastruktúra korszerűsítését, nemcsak a belvárosban, hanem a város külső részein is, hogy biztonságosabbá és kényelmesebbé tegye a közlekedést.
Az idei évben már több helyszínen is elkészültek hasonló fejlesztések. A kerékpárutak építésével párhuzamosan megújultak a járdák többek között a Petőfi utcában, a Megyercsi utcában a kórháztól a benzinkútig és az Eötvös utcában is, ahol a gyalogosok és a kerékpárosok számára egyaránt korszerű közlekedési felületek jöttek létre, rendezettebbé téve az autóforgalom melletti közlekedést.
Közben elindult a város nagyszabású útfelújítási programja is, amelynek részeként további jelentős járdafejlesztések valósulnak meg az ősz folyamán. A projekt során mintegy 850 méter meglévő járdaszakasz burkolatát cserélik, míg 3237 méter hosszan teljes felújítás vagy új járdák kiépülése valósul meg. A fejlesztések célja, hogy tovább növeljék a gyalogos közlekedés biztonságát, akadálymentességét és komfortját.
Komárom városa következetesen folytatja a járdahálózat korszerűsítését. Az önkormányzat összesen mintegy 153,3 kilométer hosszúságú járda fenntartásáról és üzemeltetéséről gondoskodik, ezért a felújítások folyamatos végzése kiemelt feladat a város számára.
Emléktáblával tiszteleg Komárom a Klapka-induló szerzője előtt
Ünnepélyes megemlékezéssel tisztelgett Komárom városa és a Jókai Közművelődési Egyesület Egressy Béni halálának 175. évfordulója előtt. Az alkalomból a Tó…
Új elektromosautó-töltőhálózat létesült Komáromban
Komárom városában öt új, nyilvánosan használható elektromosautó-töltőállomás kezdte meg működését. A beruházást a COMORRA SERVIS járulékos szervezet…
Díszvilágítást kap Komárom ikonikus kikötői daruja
Új látványossággal gazdagodik Komárom Duna-partja: a város és aVerejné Prístavy a.s.együttműködésének köszönhetően díszvilágítást kap a kikötő egyik…
Befejeződött a Zichy-palota felújításának újabb szakasza
Újabb mérföldkőhöz érkezett a komáromi Zichy-palota felújítása: befejeződött a rekonstrukció harmadik üteme, amelynek során a Klapka tér felőli homlokzat,…


