Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
22. ápr. 2026 7:46
2026. ápr. 22. 7:46
Új bérlő újítja fel a komáromi Pozsonyi kaput

A komáromi képviselő-testület 2026. április 16-i ülésén jóváhagyta annak a versenytárgyalásnak az eredményét, amelynek nyertese az Imidjex Kft. lett. A cég így bérbe veheti a város egyik meghatározó műemlékét, a Pozsonyi kaput, és vállalja annak felújítását is.

A város korábban, 2004-ben kötött bérleti szerződést az X-plan Kft.-vel, amely 2007-ben TECTUM Komárno Kft.-re változtatta nevét. A határozott idejű szerződés 2025. július 31-ig szólt, azonban a társaság 2024-ben megszűnt és törlésre került a cégjegyzékből. A város ezt követően egyeztetett a cég korábbi vezetőjével, aki 2025. november 10-én protokollárisan visszaadta az ingatlant, ám az csak részben kitakarított állapotban került vissza önkormányzati tulajdonba.

Ezt követően a város új pályázatot hirdetett a Pozsonyi kapu hasznosítására.

A versenytárgyalás feltételei szerint az új bérlőnek a szerződés hatályba lépésétől számított hat hónapon belül saját költségén kell kitakarítania és biztonságossá tennie az épületet. A teljes rekonstrukció két ütemben valósul meg: az egyik épületrész felújítása két éven belül, a másiké öt éven belül történik meg.

Az önkormányzat az ingatlant 20 éves időtartamra adja bérbe, évi 49 000 eurós bérleti díj mellett, amely egyben a pályázat kikiáltási ára is volt. A felújítási költségek beszámíthatók a bérleti díjba, ugyanakkor a tervdokumentációt és a beruházás részleteit előzetesen egyeztetni kell a városi hivatallal, valamint a műemlékvédelmi hatóság jóváhagyása is szükséges.

A tervek szerint az épületben bemutatóterem, kávézó és kiállítótér kap helyet, a bérlő pedig elsősorban kulturális és közösségi célokra kívánja hasznosítani a műemléket.

A komáromi Pozsonyi kapu a város egyik jelentős történelmi és építészeti emléke. Az építmény 1844-ben készült el, a mára nagyrészt elpusztult I. számú bástya részeként. Eredeti rendeltetése a város védelme volt: a Duna és a Vág közötti területet biztosította, miközben fontos bejáratként szolgált a Pozsony felől érkezők számára.

A kapu a korabeli erődrendszer szerves részeként működött, amelyben a megerősített átjárók biztosították a kapcsolatot a belső védvonal és a külvilág között. Az I. bástyát a 20. század 30-as éveiben lebontották, így ma már csak töredékei maradtak fenn.

Építészeti szempontból a Pozsonyi kapu klasszicista stílusjegyeket visel: háromíves átjárója és félköríves boltozatai mellett masszív falai és kőhomlokzata erődítmény jellegét hangsúlyozzák. A keleti oldalon az építés évét jelző „MDCCCXLIV” felirat látható, míg a nyugati homlokzaton I. Ferdinánd osztrák császár és magyar király neve olvasható. A Pozsonyi kapu ma Komárom történelmi örökségének meghatározó része, amely a város múltját és egykori katonai jelentőségét is bemutatja.

További hírek
Őszi zöldhulladék gyűjtés és lomtalanítási értesítés

Értesítjük a város polgárait, hogy az õszi nagytakarítás keretén belül 2026. október és november folyamán Komárom városa ingyenesen bebiztosítja a…

4. 09. 2026
2026. 09. 4.
Részletek megjelenítése
Megújult a Kassai utcai Speciális Iskola épülete

Mintegy 20 ezer euró értékű fejlesztés valósult meg a komáromi Kassai utcai Speciális Iskola épületében. Bár az oktatási intézmény fenntartója nem Komárom…

3. 09. 2026
2026. 09. 3.
Részletek megjelenítése
Idén is ingyenes füzetcsomagot kapnak a komáromi diákok

A város tavaly döntött arról, hogy minden komáromi iskolát (alapiskola, középiskola, speciális iskola) látogató, 15 év alatti gyermek számára…

1. 09. 2026
2026. 09. 1.
Részletek megjelenítése
Kaván folytatódik a vízvezeték rekonstrukciója 

a második ütemmel befejeződik a teljes beruházás Kava városrészben folytatódik a vízhálózat korszerűsítése. A KOMVaK vállalat a fő vízvezeték…

31. 08. 2026
2026. 08. 31.
Részletek megjelenítése