Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
14. febr. 2024 7:40
2024. febr. 14. 7:40
Elkészült a Komáromi járás fejlesztési terve

Feburár 12-én került bemutatásra a Komáromi járás Gazdasági és Szociális Fejlesztési Terve (PHSR). A járás polgármestereinek találkozóján vázolták fel azokat a célokat, amelyek számos területet érintenek és túlmutatnak a települések határain. A dokumentum elkészítését a Városok és Falvak Társulásának járási szervezete vállalta magára, a szakmai részt Mária Fáziková docens asszony készítette elő. A végső dokumentum bemutatását több egyeztetés és szakmai vita előzött meg, majd ez alapján vázolták fel a térség pontos elemzését, lehetőségeit és gondjait.

A fejlesztési tervet, annak egyes részeit és a kivitelezés folyamatát Mária Fáziková mutatta be. Ezt követően a meghívott vendégek kaptak szót. Branislav Becík, Nyitra megye önkormányzatának az elnöke a régió adottságait emelte ki, amelyek sajnos eddig nem voltak megfelelően kihasználva. Részletesen beszámolt a pályázati lehetőségekről is, amelyek az adott témakörökhöz kötődnek. Elmondása szerint korábban a pályázati felkészültség terén a Komáromi járás le volt maradva, jelenleg viszont a megye legjobban felkészült járásai közé tartozik, köszönhetően a polgármesterek és a társulás munkájának.

Az elhangzottakra reagált Zuzana Matejičková és Erik Vlček parlamenti képviselők, akik járást képviselik a pozsonyi törvényhozásban. Mindkettenkiemelték azokat a területeket, amelyeken aktívan dolgoznak, továbbá azokat a tárcákat, amelyekkel szorosan együttműködtek. Kitértek a jelenlegi jó szlovák-magyar kapcsolatokra, amelyek most alapot adhatnak a járás jelentős fejlődéséhez.

A találkozón jelen volt Nagy Tamás, a járási hivatal nemrégiben kinevezett elöljárója, továbbá Kocsis Viliam, a járási munkaügyi hivatal új igazgatója. Elmondták észrevételeik az elhangzottak kapcsán, bízva az együttműködésben a járás önkormányzataival és polgármestereivel.

A Városok és Falvak Társulásának járási szervezete vállalta a következő fejlesztési dokumentum (IUS-Integrovaná Územná Stratégia) elkészítését, amely szorosan épül a most bemutatott PHSR tervre. Az IUS dokumentumalap feltétele az európai uniós források merítésének, ezért is számít fontos előrelépésnek a most bemutatott dokumentum, majd az erre épülő IUS tervezet.

Prezentáció PHRSRS SPR Komárom

A PHRSRS SPR Komárom fejlesztési terv

További hírek
Jelentősen nőtt a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban

Jelentősen javult a konyhai hulladék begyűjtésének eredményessége Komáromban. Míg 2024-ben megközelítőleg 400 tonna konyhai hulladékot gyűjtöttek be a város…

13. 10. 2026
2026. 10. 13.
Részletek megjelenítése
Kiváló értékelést kapott Komárom

Komárom városa a legmagasabb, A+ minősítést kapta a közbeszerzések felelős és átlátható lebonyolításáért. A TRANSPAREX társaság országos értékelésében a város…

12. 10. 2026
2026. 10. 12.
Részletek megjelenítése
Komárom legidősebb polgárát köszöntötték

Október az idősek iránti tisztelet hónapja, amely alkalmat ad arra, hogy külön figyelmet fordítsunk városunk idősebb lakosaira, és kifejezzük megbecsülésünket…

9. 10. 2026
2026. 10. 9.
Részletek megjelenítése
Folytatódik a Jókai Mór Alapiskola felújítása

Újabb jelentős fejlesztés kezdődhet a komáromi Jókai Mór Alapiskolában. A sikeres pályázatnak köszönhetően az intézmény 823 ezer eurós támogatást kapott az…

8. 10. 2026
2026. 10. 8.
Részletek megjelenítése