Város
Komárom
Amelyből árad a történelem
12. márc. 2024 11:29
2024. márc. 12. 11:29
Folytatódnak a kerékpárutak építése

Nemrégiében elkezdődött a kerékpárút építése a Rákóczi és a Komensky utca találkozásától a kórház irányába. A korábban megépülő Rákóczi utcai kerékpárút-járda folyatása valósul meg következőként, a Szent Rozália templom előtt elhaladva, a kórház előtti részen a Petőfi utcáig. A most épülő szakasz elején a közlekedésrendészet biztonsági okokból a járda és a kerékpárút külön választását javasolta, míg a további részen együtt lesz a két sáv.

Az önkormányzat már január végén beadta a kérvényt a következő kerékpárút szakaszok támogatására. A több mint fél millió eurót meghaladó csomag keretén belül a most épülő út folyatásaként a Petőfi utcán épülne ki a kerékpárút az állomástól a víztoronyig, a helyi adottságokhoz igazodva mindkét oldalon. A tervek készítése során figyelembe vették az autósok érdekeit is, így parkolóhelyek nem szűnnének meg, de a kerékpárosok mellett a gyalogosok is új felületen közlekedhetnek.

A városi hivatal már dolgozik az ezt követő szakasz tervdokumentációján is, amelyhez kötődő pályázati kérvényt június végéig kell leadni. Ennek a csomagnak a része volna a Kertész utca egyes részei, az Eötvös utca mindkét oldalon, továbbá a Petőfi utcától (kórháztól) a folyatás egészen a benzinkútig. Ugyancsak dolgoznak a mérnökök Gadóc városrész rákötésre egy bicikliúttal, erre a jövőben ugyancsak pályázati pénzt szeretne szerezni a város. Gadóc esetében azonban a városnak rendezni kell a tulajdonviszonyokat is, hiszen a tervezett útszakasz alatt több helyen a telek nem városi tulajdonban van, ami nehezíti a kivitelezést.

A kerékpárosok számára a parkolást és a tárolást is igyekszik az önkormányzat segíteni. A legutóbbi projekt során minden önkormányzati alapiskolában kerékpár tárolókat létesítettek, a meglévőket bővítették, ugyancsak pályázati forrásból.

További hírek
2024-ben történt

Kihívásokkal teli évet zártak a családok és az önkormányzat egyaránt, sok bizonytalanság nehezítette a hétköznapokat. A szűkösebb anyagi helyzet miatt még…

5. 02. 2025
2025. 02. 5.
Részletek megjelenítése
Az önkormányzati szervezetek vezetői a köztársasági elnöknél

Peter Pellegrini köztársasági elnök január 31-én fogadta az önkormányzatok érdekvédelmi szervezeteit (Unia miest, ZMOS, SK8). A Szlovákiai Városok Uniója…

3. 02. 2025
2025. 02. 3.
Részletek megjelenítése
Szijjártó Péter Komáromban

Csütörtökön Komáromba látogatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Elsőként a Selye János Gimnáziumban, a bencés emlékév kapcsán, korábbi…

31. 01. 2025
2025. 01. 31.
Részletek megjelenítése
Pályázati felhívás a 2025-ös évi támogatási kérelem benyújtására

Komárom város önkormányzata meghirdeti pályázati felhívását támogatási kérelmek benyújtására a 8/2022 számú általános érvényű rendelet értelmében (ÁÉR) a…

23. 01. 2025
2025. 01. 23.
Részletek megjelenítése