6. okt. 2022 10:27
2022. okt. 6. 10:27
Kitüntették az év sportolóit

Szerda délután került sor arra a sportgálára, ahol a 2020-as és 2021-év legjobb sportolóit díjazták. Idén rendhagyó módon két évet összevonva, mivel a járvány miatt elmaradt az esemény. A sportklubok jelöléseit az önkormányzat mellett működő sportbizottság értékelte ki, így lettek kiválasztva a legjobb sportolók. A teljesítményeket a bizottság elnöke és alelnöke, Kovács Dávid és Mihalicka Robert méltatta, a díjakat Keszegh Béla polgármester és Ondrej Gajdác alpolgármester adta át a bizottság vezetőivel közösen. Az elmúlt években is rendkívüli eredményeket hoztak a komáromi sportolók, ezzel öregbítve városunk hírnevét és motiválva a fiatalokat és időseket is a sportolásra. Külön köszönet jár az Európa Hotelnek, hogy az ünnepi fogadással támogatta sportolóinkat.

A 2020-as év legjobb Komáromi sportolója Ifjusági – olimpiai sportág – egyéni kategóriában: Podleiszek Filip a Kajak & kanoe klub Komárom sportolója
Podleiszek Filip:
Gimnazista diák, aki 8 éves kora óta kajakozik.
Gyorsan megszerette ez a sportot és lelkiismeretes hozzáállásával egyre jobb helyezéseket ért el a világversenyeken.
Kvalifikálta magát az Olimpiai reménységek versenybe, mely sajnos a világjárvány miatt nem került megrendezésre, sok más világversenyhez hasonlóan. Filip célja, hogy olimpiai érmet szerezzen.
A szlovák bajnokságban K1 1000 méteres távon 1. helyezést, K2 1000, 500 és 200 méteres távon szintén 1. helyezést, míg K1 5000 méteres távon 3. helyezést ért el.

A 2020-as év legjobb Komáromi sportolói felnőtt, olimpiai sportág – csapatsport kategóriában: a Spartak UJS Komárno röplabdaklub játékosai.
Spartak UJS Komárno röplabdaklub
A komáromi röplabdaklub szinte az alapoktól kezdte a 2019/2020-as szezont.
Gyorsan konkurenciaképessé váltak, olyannyira, hogy a rövidített járvány sújtotta szezonban nagyszerű teljesítménnyel az Extraliga bronzérmét szerezték meg.
A klub 5 év után nyerte el az értékes érmet, gyakorlatilag a nulláról kezdve. A sikert új filozófiájának köszönhetjük, mely a helyi fiatalok kinevelésére épül.

A 2020-as év legjobb Komáromi sportolója felnőtt – olimpiai sportág – egyéni sport kategóriában: Csiba Ildikó

Csiba Ildikó
A PIKO-BIKE Sportklub tagja 2015 óta, azóta számos verseny résztvevője, közúti és hegyikerékpár kategóriában. 2015 óta összesen 17 arany, 20 ezüst és 13 bronzérmet nyert el.
2020-ban a legtöbb verseny elmaradt. Azok közül, melyeket megtartottak a Magyar kupa Brigetio nemzetközi fordulójában 1. helyet, a PIKO-BIKE Maraton közúti kategóriájában 1. helyet, míg ugyanezen verseny hegyikerékpár kategóriájában 3. helyezést ért el.

A 2020-as év legjobb Komáromi sportolója ifjúsági – nem olimpiai sportág – egyéni sport kategóriában Kovaříková Mária.
Kovaříková Mária
A Komáromi sakk-klub sikeres tagja, melyet nem csupán ifjúsági, hanem felnőtt kategóriákban is képviseli hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt.
2020-ban a Besztercebányán megtartott országos bajnokságon 1. helyezést, a TEHETSÉG sakk-kupán 5. helyezést ért el D 14 kategóriában.
A Nagytapolcsányban megrendezett RAPID Sakk országos bajnokságon, egyéniben 9. helyezést ért el, míg az online megrendezett országos diákbajnokságon 2. helyezést ért el.

A 2020-as év legjobb Komáromi sportolója felnőtt – nem olimpiai sportág – egyéni sport kategóriában Vedej Jakub lett.
Vedej Jakub
Gyermekkora óta sportol. Először a küzdősportokban jeleskedett, majd áttért az erősportokra.
Máriatölgyesről származik, jelenleg Ógyallán él és a pozsonyi rendőrőrsön teljesít szolgálatot.
A Pőstyénben megrendezett Szlovákia erős embere versenyben 1. helyezést ért el, míg Trencsénben rönknyomásban 2. helyezett lett. 2020-ban Szlovákia legerősebb embere 90 kg-os kategóriában Vedej Jakub lett.

A 2020-as év Komáromi edzője Dosúdil František.
Dosúdil František
2020-ban a Kajak & kanoe klube Komárno junior és kadét edzője, emellett a juniorok és a kadétok válogatott edzője. 5 neveltje (15 és 16 évesek) vált a Szlovák válogatott tagjává. A 2020 komplikációktól nem mentes, járvány sújtotta időszakában, amikor a lehetőségek korlátozottak voltak is kereste a lehetőségeket, hogy neveltjei felkészülése zökkenőmentesen folytatódhasson. Munkáját siker koronázta, mivel az általa felkészített ifi sportolók rövidtávokon összesen 7 szlovákiai bajnoki címet nyertek el.
Aktívan részt vett a Komáromi nagydíj 62. évfolyamának megrendezésében, nemcsak mint edző, de mint a szervezőbizottság tagja is.

A 2021-es év legjobb Komáromi sportolója Ifjusági – olimpiai sportág – csapat kategóriában a TJ STEP Biosaurus Basketball Academy lett.
TJ STEP Biosaurus Basketball Academy
A 2021-2022-es évadban a kosárlabda akadémia 4 korcsoportban versenyzett a Szlovák Kosárlabdaszövetség által meghirdetett versenyekben. U11, U12, U13 és U17 korosztályokban. Három kategóriában is sikerült bejutniuk a szlovák bajnokság záró fordulóiba (U11, U12, U17), ami óriási siker a klub történetében.
Bekapcsolódtak a nemzetközi EYBL bajnokságba, az U17-es kategóriában, melynek egyik fordulóját városunkban rendezték.
A tagság folyamatos növekedése is mutatja a hatékony munka sikerét.

A 2021-es év legjobb Komáromi sportolója Ifjúsági – olimpiai sportág – egyéni kategóriában Tóth Ľudovít lett.
Tóth Ľudovít
9 évesen kezdett kajakozni. A kezdetektől fogva kitartó és lelkiismeretes volt. Nagyon fiatalon lett szlovák bajnok, ami bizonyítja kiváló teljesítményét.
2021-ben elért legkiemelkedőbb eredményei:
Nemzetközi junior regatta:
K1 1000m, K2 500m, K4 500m, K2 200m – 1. helyezés és K1 500m 2. helyezés.
Szlovák bajnokság, rövid távok:
K2 1000m és K2 500m 1. hely, K1 1000m és K2 200m – 2. Hely
Szlovák maratoni bajnokság K1 15 400 m 1. helyezés.

A 2021-es év legjobb Komáromi sportolója felnőtt – olimpiai sportág – csapatsportban a K4 tagjai – Vlček Erik és Botek Adam és a Spartak UJS Komárom röplabdacsapat tagjai.
A bizottság a kimagasló eredmények miatt két fődíj kiosztása mellett döntött.
Botek Adam
24 éves kajakozó, a komáromi kajaksport saját neveltje, a szlovák rendőrség sportközpontjának sportolója, a szlovák válogatott tagja.
Botek Adam a kajaksport Mekkájában született – Komáromban, a kajakra több sportágat kipróbálva 10 éves korában talált rá. 2021-ben az összes kiemelkedő sporteseményen részt vett és 3 érmet nyert a kajak négyes tagjaként. Ebből legjelentősebb a tokiói olimpiai bronzérem.
Vlček Erik
40 éves kajakozó, a komáromi kajaksport saját neveltje, a szlovák rendőrség sportközpontjának sportolója, a szlovák válogatott tagja.
Jelenleg a legsikeresebb szlovákiai olimpikon, nagyszerű ember és sportoló. Tokióban a K4 egység tagjaként már az előfutamokban meggyőző teljesítményt mutatva jutott a döntőbe, ahol a K4 500 m-en bronzérmet szerzett. A K4 újra bebizonyította, hogy nagyszerűen fel tud készülni az olimpiára és a bronzérem nagyszerű teljesítmény.
Spartak UJS röplabdaklub:
A Spartak UJS röplabdaklub 2021-ben történelmi sikert ért el. A komáromi röplabdások az extraligában a 2020-as bronzérem után 2021-ben szlovák bajnoki címet értek el. A csapatsportokban ez rendkívül ritka eredmény, főleg a vidékünkön. A csapattagok közül négy elszánt komáromi is van, akik a feltörekvő fiatalság tagjai. Ők szívesen tanulnak gyakorlott röplabdásoktól, akik már bejárták a világot. A sikert még jobban kiemeli a tény, hogy a komáromi az első szlovákiai klub, amely részt vett a Bajnokok Ligájában. A teljes évad egy csodálatos példa a klub több mint 150 tagot számoló fiatalabb generációjának, akik intenzíven gyakorolnak különböző korcsoportokban, férfi és női kategóriákban egyaránt. Reméljük, hogy a közeljövőben hasonlóan jó eredményeket érnek majd el ők is.

A 2021-es év legjobb Komáromi sportolója Felnőtt – olimpiai sportág – egyéni sport kategóriában Petrušová Mariana.
Petrušová Mariana
22 éves kajakozó, a komáromi kajaksport saját neveltje, a szlovák rendőrség sportközpontjának sportolója, a szlovák válogatott tagja.
2021-es eredményei:
Világbajnokság Montemor U23 korosztály bronzérem K1 1000 m-en
Európa-bajnokság Poznaň U23 korosztály ezüstérem K1 500 m-en és bronzérem K2 500 m-es távon Lisa Maria Gamsjägerrel közös hajóban.
Európa-bajnokság Poznaň felnőtt korosztály bronzérem K1 1000 m-en
7-szeres Szlovák bajnok, K1, K2 és K4-ben, 200, 500 és 1000 m-es távokon.

A 2021-es év legjobb Komáromi sportolója Ifjúsági – nem olimpiai sportág – kategóriában Bazinská Barbara Nikolett.
Bazinská Barbara Nikolett gyorsasági motorcsónak versenyző, a Formula Future ifjúsági kategóriájában. Jelenleg Pozsonyban végzi tanulmányait. 2021-ben a Csehországban megrendezett OSY 400 világbajnokságon a 6. helyet, a Lengyelországban rendezett OSY 400 Európa-bajnokságon a 6. helyet, míg a Szlovák Formula FUTURE bajnokságon a 3. helyen végzett.

A 2021-es év legjobb Komáromi sportolója Felnőtt – nem olimpiai sportág – kategóriában Konyári Daniel.
Konyári Daniel
A WOLF FIGHT klub tagja 2018 óta, előtte birkózott.
2021-ben Bosznia-Hercegovinában rendezték a Brazil jiu-jitsu bajnokságot, ahol 70 kg-os kategóriában versenyzett. Ellenfelét magas, könyök guillotine-fojtással, 25 másodperc alatt győzte le, így végezve az 1. helyen, aranyérmet szerezve.

A 2021-es év legjobb Komáromi sportolója Felnőtt felnőtt-veterán sport kategóriában Hrabovsky Patrik.
Hrabovsky Patrik
Mindig is érdeklődött a küzdősportok iránt, de nem volt ideje kipróbálni azokat. Amikor 2018-ban kisebb fiát vitte Szayka Róbert edzésére jött az ötlet, hogy kipróbálja a felnőtt kempo edzéseket. Azóta gyermekével együtt sportolnak. Lelkiismeretes edzésmunkájának eredményeképpen 2021-ben a Törökországban megrendezett világbajnokságon light kontakt kategóriában és full kontakt kategóriában bronzérmet szerzett, míg a grappling /grepling/ kategóriában és kesztyű nélküli full kontakt kategóriában 4. helyen végzett.

2021 legjobb komáromi edzője Likér Peter.
Likér Peter
A gyorsasági kajak szlovák válogatottjának edzője. Hosszú idő óta profi szinten biztosítja a kajakválogatott felkészülését. Neveltjei 2021-ben több nemzetközi versenyen végeztek kitűnő helyezésekkel, értékes érmekkel gazdagodva. A Tokiói olimpián, melyet a világjárvány miatt egy éves késéssel rendeztek meg, az általa felkészített K4 500 m-en bronzérmet szerzett.

Komárom város 2021-es sportszemélyisége Erik Vlček lett.
Vlček Erik
A szlovák válogatott tagja K4-ben és K2-ben. 2000-ben, 2004-ben, 2008-ban, 2012-ben, 2016-ben és 2020-ban olimpiai résztvevő. Ez utóbbin csapattársaival K4-ben bronzérmet szerzett. A szlovákiai sport egyik legjelentősebb sportszemélyisége, aki történelmi rekordot döntve 6 olimpián vett részt. Tízszeres világbajnok, 11-szeres Európa-bajnok, világversenyeken összesen 42 érmet szerzett. Hat olimpiáján összesen 2 ezüst és 2 bronzéremmel gazdagította gyűjteményét.

A komáromi sport fejlődéséért kategória díjazottja 2021-ben: Tarr Juraj.
Tarr Juraj
Eddigi életét a kajaksportnak szentelte. Kétszeres olimpiai érmes, négyszeres világbajnok, emellett számos érem tulajdonosa különböző európai és világszintű bajnokságokról. 2019-ben fejezte be aktív pályafutását.
A sport mellett maradt, szeretett komáromi csónakházában, edző pozícióban. Aktív korában szerzett tapasztalatát adja át a ifjabb generációnak, motivál és tanácsokkal látja el a fiatalokat. Neveltjei a legsikeresebbek közé tartoznak Szlovákiában, szép eredményeket érnek el a hazai és a nemzetközi versenyeken egyaránt.

További hírek
Bejelentési mód változása a  Központi  haszonállat jegyzékbe - Törvénymódosítás

Az állategészségügyyi és élelmiszeripari felügyelet  értesíti az állattartókat a haszonállatok bejelentési módjának változásáról a  …

25. 11. 2022
2022. 11. 25.
Részletek megjelenítése
Megérkezett Komárom karácsonyfája

Kedden délelőtt megérkezett a város karácsonyfája a főtérre, az első adventi vasárnap előtt pár nappal érkezik a karácsonyi díszítés és a fények is. A fa idén…

23. 11. 2022
2022. 11. 23.
Részletek megjelenítése
Pályázati felhívás a 2023-es támogatási kérelmek benyújtására Komárom város…

Meghirdetve Komárom város 2/2012-es sz. Általános Érvényű Rendeletének (ÁÉR) 5. § (1) bekezdése szerint, valamint a 15/2012 ÁÉR alapján, továbbá a Általános…

16. 11. 2022
2022. 11. 16.
Részletek megjelenítése
Konyhai hulladék elszállítás Nemzeti ünnep idején

A városi hivatal illetékes főosztálya értesíti a lakosokat a családi házas övezetekben, hogy a konyhai hulladék elszállítása a következőképpen fog…

10. 11. 2022
2022. 11. 10.
Részletek megjelenítése