Több száz új parkolóhely épül idén Komáromban, ezek többsége városi pénzből, összesen 300 ezer euróból. Helyi vállalkozók is nyitottak arra, hogy finanszírozzák parkolóhelyek kialakítását közterületeken, amelyeket aztán bárki használhat a jövőben.
Összesen 300 ezer eurót hagyott jóvá az önkormányzat parkolók létesítésére az elmúlt üléseken. Az új parkolási rend előkészítésével felmérték, hol a legnagyobb a hiány, ezeken a helyeken épülnek majd az új parkolók. A következő helyszíneken:
- a Belső körúton (Vág-hídtól mindkét oldalon) három különböző helyszínen nagyjából 30 parkolót alakítanak ki,
- az Aranyember utcájában (VII-es lakótelep) 21-et,
- az Eötvös utcával párhuzamosan, a toronyházak és a temető fala közötti bekötőút mentén (a 100 Ima kápolna közelében) 43-at,
- a közeli Páva utcában (VII-es lakótelep) 12-t,
- a Damjanich utcában pedig 21-et.
Utóbbi helyszínen egy külön bekötőutat is kiépítenek, mely az újonnan létesülő parkolókhoz vezet majd. Ezek a parkolóhelyek zúzott köves megoldással és szegélyekkel épülnek. Egyrészt azért, mert nem előnyös mindent lebetonozni, mert úgy nem folyik el az esővíz, a zúzott kő viszont átereszti. Másrészt utóbbi gyorsabban kivitelezhető, egyszerűbb engedélyezéssel. Egyetlen kivétel akad, ahol leaszfaltozott parkolóhelyek lesznek, mégpedig a Belső körút Vág-hídhoz közel eső részén.
Ezen kívül pályázati támogatásból is létesülhet 22 parkolóhely a Tó utca mentén. Az önkormányzat a Környezetvédelmi Alaphoz (Envirofond) nyújtott be kérelmet, jelenleg ennek elbírálására várnak.
Akár további több száz új parkoló is létesülhet úgy, hogy közben nem kell erre a városi kasszából költeni. Jelenleg több komáromi vállalkozóval is zajlik az egyeztetés arról, hogy saját beruházással, közterületen építsenek ki új helyeket. Ezeket a későbbiekben bárki ingyenesen használhatná, ugyanakkor a vállalkozóknak is érdekében állna. A II-es lakótelepen, a Singellőben és a belvárosban is épülhetnek ilyen formában parkolók.
A csődközeli helyzettől a milliós beruházásokig és a legolcsóbb vízig
A komáromi KOMVaK vízgazdálkodási vállalat az elmúlt évtizedben rendkívüli átalakuláson ment keresztül. Egy olyan vállalatból, amelyet évekkel ezelőtt csőd és…
6. Komáromi ostromlakoma
Jókai Mór írja le részletesen a Forradalmi és csataképek című elbeszélésciklusában, hogyamikor 1849 áprilisában Guyon Richárd vezérőrnagy Komáromban átvette a…
Komárom idén is kékbe borul az autizmus világnapján
Komárom város idén is kifejezi az együttérzését az autizmussal élőkkel, és folytatja azt a szép hagyományt, amely az elfogadás és a figyelem fontosságára…
A legjobb pedagógusokat díjazták
A pedagógusnap alkalmából március 26-án ünnepélyes keretek között díjazták a legkiválóbb pedagógusokat a komáromi Tiszti pavilonban. Az eseményen az…